Szakértő: az elitellenes hangulatba bukott bele az osztrák kancellár

Budapest – Werner Faymann osztrák kancellár abba az elitellenes hangulatba bukott bele, amely nemcsak Ausztriára, hanem szinte egész Európára jellemző – mondta Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója kedden az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

Véleménye szerint az elmúlt években megfigyelhető – például Franciaországban, Lengyelországban és Németországban is -, hogy az emberek alapvetően “valami másra” vágynak a politikában. Mára – tette hozzá – sok nyugati országban elmosódtak a határok a vezető pártok között, és az emberek olyan politikára vágynak, amely eltér a régen megszokottól.

Ausztriában az elmúlt ötven évben az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP) koalíciója kormányozta az országot. “És ez annyira kifulladt, annyira ötlettelen, sőt a menekültválság kapcsán döntésképtelenné is vált, hogy ez teljesen leszivárgott a választókig, és bárkire hajlandóak voltak szavazni az elnökválasztás első fordulójában is, aki szembe helyezte magát ezzel a nagykoalícióval” – mondta.

Hétfőn váratlanul lemondott összes tisztségéről Werner Faymann osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke, a kormányfői tisztséget ideiglenesen Reinhold Mitterlehner alkancellár, a koalíciós partner konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke vette át. Werner Faymann párton belüli támogatottságának megromlásával indokolta távozását és azzal, hogy az országnak erős kormányra van szüksége.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés