Szabó Győző mégsem válik

Szabó Győző mégsem válik
A népszerű színészről több újság is megírtra, hogy hosszú együttélés után most végre hivatalosan is pontot tesz házasságának végére, és beadja a válókeresetet.

Az internetes sztártévé most erről kérdezte Szabó Győzőt, aki olyannyira felháborodott a történteken, hogy csak néhány szóban olt hajlandó kommentálni az esetet. Mindenesetre az kiderült, hogy Győző szerint a leírtakból minden szó hazugság volt, és egyelőre papíron biztosan nem fog válni!

Szabó Győző egy percig sem titkolta, hogy megromlott a kapcsolata volt párjával, viszont kislányuk miatt nem szeretné ráerőltetni a válási procedúrát. Ennek ellenére több újság is megírta, hogy a színész mégis válópert indít. Győző, hogy van ez? “Ebből semmi sem igaz. Azt, hogy rászántam volna-e magam, azt csak én tudhatom, de nem tettem. Előbb-utóbb nyilván el kell majd intézni azt is, de nem a nagy nyilvánosság előtt fogom intézni, hiszen a magánéletem az enyém!” – meséli a tabutv.hu riporterének a népszerű színész, akit nagyon zavarnak a róla megjelenő valótlan cikkek.

“A megjelent cikken nagyon felbosszantottam magam, az tőlem teljesen függetlenül jött ki! Ha mégis beadnám majd a válókeresetet, akkor nem fogok felhívni senkit. Szép csendben fogom elintézni, hiszen nem csinálok semmit a nyilvánosság előtt. Ezúton is üzenem mindenkinek, hogy nem kell ezzel foglalkozni!” – mondta el a Tabu Tv internetes videójában Szabó Győző.

Forrás: Tabu TV