Ha a modell türelmetlen, néha én is az leszek

Debrecen - Bogdándy György szerint a festett kép sokszorosan értékesebb mint egy fotó. Interjú a közelmúltban Csokonai-díjjal kitüntetett festőművésszel.

Megannyi kitüntetése közül legbüszkébb a Holló László-díjra, de sokra tartja a Debrecen Város Kultúrájáért kapott díjat is. A „csúcs” azonban a friss Csokonai-díj.

Sok portrét, önarcképet készített, készít. Miért szereti ezeket a műfajokat?

Bogdándy György: A tanáraim biztattak arra, hogy ezt válasszam, mert látták, hogy jól megy. 1960-ban komoly tüdőműtéten estem át, majd egy portréval díjat nyertem Budapesten. Ezek az események indítottak el igazán a pályán. A kedvenc műfajom mai napig a portré. Ami pedig az önarcképet illeti, a legjobb gyakorlás az önarcképfestés! A modell ilyenkor a legtürelmesebb a festővel szemben. Ugyanakkor kiállításokra nem sok portrét küldtem, mert volt olyan időszak, amikor a zsűrik nem igazán szerették ezt. Aztán váltottam, színesebb kompozíciókat is kipróbáltam, amikkel nagyobb sikert arattam. Ugyanakkor fenntartom, hogy a portré a magas szakmai felkészültség bizonyítéka.

Gyakran dolgozik megrendelésekre? Újra divatba jött a portrékészíttetés?

Bogdándy György: Sajnos nem, a legtöbb ilyen képet saját szórakoztatásomra készítem. Az emberek még nem jöttek rá, hogy a festett kép sokszorosan értékesebb, mint egy fotó. Korábban a Déri Múzeum felkérésére festettem több ilyen képet. Azokat kellett megörökíteni, akik részt vettek a múzeum alapításában, de nem készült róluk festmény, csak fotó. Ilyen munka volt például Löfkovics Artúr ábrázolása. Aztán a Református Hittudományi Egyetem egykori professzorai következtek. De a családtagjaimat, a bátyáimat, az öcsémet, a feleségemet is megfestettem.

Mennyi idő alatt készül el egy portré?

Bogdándy György: Általában egy hónap is eltelik, mire teljesen beleélem magam. Amennyiben modell után készül, kérdés, hogy az alanynak mennyi ideje van erre, hogyan viselkedik, mennyit tud ülni. Ha ő türelmetlen, néha én is az leszek. Olyan nincs, hogy készen van egy kép, csak úgy érzem, hogy nem tudom tovább festeni.

Szükséges a modellt megismerni, tudni róla, milyen ember?

Bogdándy György: Az nagyon hasznos, jelentősen megkönnyíti a munkát. De olyan is van, hogy sosem láttam előtte, vagy fotó alapján kell megfesteni. Amennyiben már elhunyt személyről van szó, muszáj tudni, hogy milyen életpályát járt be, mi volt a foglalkozása.

Volt olyan portré, ami nagyon nehezen akart „megszületni”?

Bogdándy György: Hogyne lett volna. Az ilyen szituációnak mindig valami belső indíttatás az oka. Elsősorban az, hogy nem igazán érdekel a modell, vagy egyszerűen csak nincs kedvem hozzá, nincs ihlet.

Melyik a kedvenc festészeti korszaka, stílusa, festője?

Bogdándy György: A kedvenc korszakom a reneszánsz, de szeretem a moderneket is. Például az impresszionizmust és az expresszionizmust. Minden érdekel, ami ezek összefüggéseivel, kapcsolódási pontjaival összefügg. Rájöttem, hogy mindez egy ember életében is végbemegy, ahogy érik, változik a személyiség. Gyermekként olyan rajzokat készítettem mint a barlangrajzok. Fiatalon inkább a realizmust kedveltem, aztán ahogy fejlődtem fokozatosan nyitottam más stílusok felé.

Összeszámolta már, hogy hány kiállításon mutatták be az alkotásait és azok hová kerültek?

Bogdándy György: Nem számoltam, rengeteg tárlaton vettem részt. Sok képemről semmit nem tudok. Néhányat kiállításokról, magánházakból elloptak. Például a hajdúnánási művésztelepen utoljára hét darab képpel vettem részt még a rendszerváltás előtt. Egyet elajándékoztam a tanácselnöknek. A kiállítás végén azonban csak egyet hoztam haza, a többi a mai napig nincs meg.

- Orosz Csaba -

Életút