Szabadlábon maradnak a TEK által robbanóanyagok miatt elfogottak

Budapest – Továbbra is szabadlábon marad a Terrorelhárítási Központ (TEK) által robbanóanyagok miatt elfogott csoport mindegyik tagja, miután a Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, amelyben elutasították az egyik gyanúsított előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt – közölte a törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.

A TEK november 24-én közölte, hogy sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoport tagjait fogta el néhány nappal korábban. A XI. és XXII. kerületi ügyészség a négy gyanúsított közül egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését bizonyítékok eltüntetésének és bűnismétlésnek a veszélye miatt, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, valamint benyújtott egy – az elsőfokú határozat meghozatala után, november 26-án kelt – előzetes vegyész szakértői véleményt is.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság november 30-án helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság november 25-én hozott végzését. Az indokolás szerint a törvényszéknek az elsőfokú bíróság határozatát kellett felülbírálnia, azaz azt kellett megvizsgálnia, hogy a kerületi bíróság döntése megfelelt-e az ügyész által akkor elé tárt bizonyítékoknak és egyéb körülményeknek.

Jelezték, nem vizsgálhatták érdemben az ügyész által benyújtott és a fellebbezéséhez csatolt előzetes szakvéleményt, mert annak keltezése az elsőfokú bíróság döntését követő időpontra esett. Megjegyezték ugyanakkor, az ügyésznek lehetősége van arra, hogy a nyomozás során újabb indítványt tegyen kényszerintézkedés elrendelésére.

A négy gyanúsítottal szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást “robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés” és lőszerrel visszaélés bűntette miatt.

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez november 25-én eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint nincs semmi arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy a tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés