Svájc befogad két ujgurt Guantanamóról

Svájcban menedékjogot biztosítanak két ujgurnak, akik évekig raboskodtak a guantanamói fogolytáborban – jelentette be szerdán a svájci igazságügyi minisztérium. A kínai állampolgárokat Peking tiltakozása ellenére fogadja be Svájc, az alpesi ország humanitárius tradíciójára hivatkozva.

Svájc úgy döntött, hogy befogad két ujgur származású kínai állampolgárt, akik évekig raboskodtak a Guatanamón lévő amerikai fogolytáborban, vádemelés nélkül – olvasható a svájci igazságügyi minisztérium közleményében. Eveline Widmer-Schlumpf svájci igazságügyi miniszter újságíróknak azt mondta: az ujgur testvérpár kész munkába állni és beilleszkedni a svájci társadalomba. A miniszter szerint az két ujgur arra is készen áll, hogy megtanulják az ország hivatalos nyelveit.

A döntés előtt a kínai kormány felszólította Svájcot, hogy ne fogadják be a testvérpárt, akiket Kína terroristának tart. Peking arra figyelmeztetett, hogy befogadásuk árthat a két ország kapcsolatának.

A svájci igazságügyi miniszter közlése szerint humanitárius okokból döntöttek a testvérpár befogadása mellett, figyelembe véve a kínai tiltakozást. Widmer-Schlumpf elmondta, hogy “továbbra is ápolni fogják a stabil és jó kapcsolatokat Kínával“.








hirdetés