Supergroup húzza a talpalávalót

Akt.:
Supergroup húzza a talpalávalót
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Két „dudás” egy csárdában: a Double Trouble nevű formáció ad blueskoncertet szombaton Debrecenben.

Hat zenekarból érkező hét muzsikus szórakoztatja szombat este kilenckor a nagyérdeműt az Incognito klubban, ahol a Blues From Hell rendezésében a Double Trouble nevű alkalmi formáció ad ingyenes koncertet.

A csapatot a két szájharmonikás, Kovács Lajos (Vöri and the Rocket) és Sándor Béla (Blind Pig) mellett Szakál Lajos (Panama Magic) basszusgitáros, Sándor Balázs (VAN) dobos, illetve három gitáros, Pércsi Sándor (Ölveti Blues Band), Kabai István (Panama Magic), Kónya Levente József (Kuttya) alkotja.

– Az ötlet úgy jött, hogy jamelgetni kezdtünk az Ölveti Blues Band próbahelyén – avatott be a részletekbe Pércsi Sándor. – Az azóta eltelt hónapok során mindig jött egy-egy újabb zenész különböző helyi bandákból és egyre komolyabbá vált a dolog. Egyelőre csak feldolgozásokat játszunk, azonban vannak saját dalkezdeményeink is. Tradicionális bluesokat hallhat majd a közönség tőlünk, tradicionális megszólalásban, emiatt meglehetősen halk koncertre lehet számítani. Az énekesi feladatokat a két herflis látja el – mondta a zenész, aki elárulta, eredetileg erre az egy bulira állt volna össze a formáció, de végül úgy döntöttek, a jövőben folytatása is lesz a történetnek.

HBN-TN








hirdetés