Súlyos testi sértés volt a vétke – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból

Súlyos testi sértés volt a vétke – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból
Hajdú-Bihar – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, akik közül 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Az egyenruhások 33 személyt állítottak elő, ebből 3 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 3 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos, 2 könnyű sérüléssel végződött.

Debrecenben, a Diószegi úton járőröztek a rendőrök 2014. június 9-én 10 óra 30 perc körüli időben, amikor olyan információ jutott a tudomásukra, hogy ott egy körözött személy tartózkodik. A járőrök felkutatták és igazoltatták a helyi lakost, akinek a körözését a Debreceni Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt rendelte el. Az egyenruhások a 44 éves H. Angélát elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vették.

A rendőrök 2014. június 9-én 21 óra 30 perckor Debrecenben, a Vámospércsi úton igazoltattak egy férfit. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a sárkeresztúri lakos ellen a Sárbogárdi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A járőrök 28 éves L. Attilát elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –