Stratégiai irányváltás a Magyar Energia Hivatalnál

Új energiapolitikai stratégiát tervez a kormány, ehhez pedig a korábbiaktól teljesen eltérő vezetői megközelítésre van szükség.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteki közleménye szerint emiatt távozik posztjáról Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke, aki csütörtökön nyújtotta be elnöki megbízatásáról és egyben közszolgálati jogviszonyáról szóló lemondását.

Az NFM közleménye szerint az új energiapolitikai stratégiánál az elsődleges cél “a megalapozott, társadalmi konszenzuson nyugvó, hosszú távú nemzeti energiastratégia megvalósítása, és az ehhez szükséges források és állami intézkedések biztosítása”.

A dokumentum szerint Matos Zoltán nem kívánt akadályt támasztani az új szakmai stratégiának megfelelő vezetés kialakítása elé, ezért közös megegyezéssel, 2010. június 30-i hatállyal lemondott tisztségéről. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, elismerve a szakember eddigi munkáját, a lemondást elfogadta – áll a közleményben.

A Magyar Energia Hivatal elnöki székének betöltésére a nemzeti fejlesztési miniszter pályázatot ír ki.

Pénteken több lap is foglalkozott az energia hivatal elnökének lemondásával. A Világgazdaság információi szerint a MOL üzletfejlesztésért felelős vezetője, Horváth Péter lehet Matos Zoltán utódja.

– Független Hírügynökség –