Startup Campus: egy közösségi anatómiaatlasz lett a legjobb pályamunka

Startup Campus: egy közösségi anatómiaatlasz lett a legjobb pályamunka
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Tudományos ötletversenyen voltunk nemrég a Debreceni Egyetem dísztermében.

A Startup Campus Program maga az európai tudástranszfer – mondta el a rendezvény megnyitóján dr. Szilvássy Zoltán, az egyetem rektora. Azt már dr. Pálinkás Józseftől, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökétől hallottuk, hogy a program a felsőoktatásban születő, innovatív ötletek vállalkozássá fejlesztését támogatja. Főleg a gazdaságot élénkítő olyan célkitűzéseket, mint például az ökoszisztéma új módon történő fejlesztése, a fiatalok foglalkoztatása és a helyi gazdaságélénkítés. Ez utóbbi révén az ország főbb egyetemi régióiban is számos hasznos vállalkozás jöhet létre, piacok szereződhetnek és regionális szinten új munkahelyeket lehet teremteni.

A megnyitó után az eddig elkészült startup-ötleteket mutatták be a vállalkozók.

Kértek, cseréltek

A pályamunkák közül az RF Anatomy vállalkozás került ki győztesként, virtuálisan elérhető, telefonos és számítógépes applikációként letölthető közösségi anatómiaatlaszával. Ez az egészségügyi szakterület hallgatóinak könnyíti meg a tanulást. A felhasználók egymástól kérhetnek tanácsot és cserélhetnek jegyzeteket az univerzális chaten keresztül. A csapat nyereménye a Londoni workshopon való részvétel, itt külföldi befektetők előtt is bemutathatják a találmányt, továbbá egy irodahelyiséget használhatnak egy hónapig.

HBN–SZÉ,SJ










hirdetés