Sírjaink domborulnak

A hungarológiai tanácskozásról hallván eszembe jutott néhai Herder uram, aki annak idején „megtisztelte” népünket a kihalás eshetőségével.
Erdei Sándor jegyzete

A jó Johann Gottfried azt találta mondani: a magyarság azzal, hogy megállította az iszlám áradását Európára, betöltötte történelmi szerepét, s ebbe a heroizmusba belehal.

A herderi jóslat globalizálódni látszik, ugyanis amerikai demográfusok előrevetítették – nemrégiben közzétett tanulmányukban – számos, főleg európai nép kihalását. Két-háromszáz év múlva nem lesznek portugálok és dánok – mondják –, nem lesznek németek, franciák, oroszok, japánok, lengyelek, románok, ukránok. Persze élni fognak akkor is emberek ezekben az országokban, de azok szingaléz lengyelek, szuahéli dánok, kínai magyarok, indiai osztrákok lesznek.

Új népek, másfajta rajok. Amit a világháborúk nem tudtak okozni, okozza a jólét, az elkényelmesedés, a hedonizmus, a korántsem családcentrikus életszemlélet. Adna az isten gyereket, adna két kézzel, de nekünk nem kell. Kényelmesek vagyunk, félünk, hogy a szoptatástól megereszkedik a cicink, félünk, hogy a gyerekek eljövetelével meginog az anyagi biztonságunk (bizonytalanságunk), meg aztán az sem tetszik, hogy azok a kis pimasz, nyakatlan parányok nem átallanak penetráns szagú pelenkákat produkálni.

A politikusokat nem érdeklik ezek a kilátások, mindennel foglalkoznak, csak ilyesmivel nem. Tényleg, kit érdekel, hogy kihalunk, amikor úgysem élünk már akkor? Csak akkor érdekelne bennünket, hogy kihalunk, ha akkor is élnénk. De hát nem…

Erdei Sándor








hirdetés