Sporttörténelmi sikert aratott Hegyi Dóra

Hegyi Dóra
Hegyi Dóra - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Sporttörténelmet írt Hegyi Dóra, hiszen női egyéniben megnyerte az aerobikosok 2015-ös világkupa-sorozatát, amelyhez az is hozzájárult, hogy a legutóbbi borovets-i világkupán harmadik lett. A magyarok egyébként jól szerepeltek Bulgáriában, felnőttben és utánpótlás korosztályban összesen 14 finálés helyet, két ezüst- és három bronzérmet szereztek.

Katus Tamás aerobik-elnök tájékoztatása szerint 25 ország felnőtt és utánpótlás korú versenyzői szerepeltek az idény utolsó vk-ján Bulgáriában, a magyar csapat népes delegációval, 48 fővel vett részt a viadalon.

A felnőtteknél folytatta idei kiváló szereplését a debreceni Hegyi Dóra, aki másodikként jutott döntőbe női egyéniben, végül a fináléban 20.600 ponttal a harmadik helyen végzett. Ezzel pedig bebiztosította első helyét a világkupa-sorozatban, erre eddig még nem volt példa a magyar aerobik történetében, így mindenképpen kimagasló a FLEX HD SE versenyzőjének eredménye. A felnőtt trió a hatodik helyen végzett Borovetsben. Az UP1-ben a csoport lett második, UP2-ben a trió harmadik, míg UP3-ban a csoport ezüst-, míg a vegyespáros bronzérmet szerzett.

Hegyi Dóra: Fantasztikus dolog számomra, hogy megnyertem a vk-sorozatot. Az elmúlt időszakban nagyon sokat készültem edzőimmel, Kovácsné Laurinyecz Juliannával és Kovács Judittal, minden eddigénél több munka volt ebben a győzelemben, szerintem ez a sikerünk titka. No és persze az, hogy mindegyik Világkupán ott lehettem, és hogy az elődöntőket és finálékat tekintve az év folyamán hatszor tudtam bemutatni elemhiba nélkül. Ez egyébként a tavalyi gyakorlatom, mostanra érett be igazán, egy pörgös, latinos gyaki. Ez az eredmény sokat számít az Európai Játékok előtt, ahol vegyespárosban és csoportban indulok.

Katus Tamás, aerobik elnök: Nagyon nagy öröm számunkra Hegyi Dóra eredménye, hiszen a magyar aerobikban erre még nem volt példa. Egész évben kiegyensúlyozottan teljesített, megérdemelten nyerte meg a Vk-sorozatot. Idén már nem lesz több forduló, hiszen nyáron a bakui Európai Játékok, ősszel pedig az Eb jön. A mi időnkben, amikor a Katus-Katus-Szentgyörgyi trióval világbajnokok voltunk, még nem hirdettek a Világkupában összetett eredményt, csak rangsor volt, de az elmúlt időszakban az utolsó forduló után azonnal kihirdetik a győztest is.


Eredmények, Borovets:

FIG Világkupa:

Felnőtt

Női egyéni:

3. Hegyi Dóra 20.600 (elődöntő 2. Hely 20.950)

Felnőtt trió:

6. Nagy Barbara/Tóth-Szolnoki Anna/Tácsik Hunor 19.288

FIG Open:

UP1

Női egyéni:

7. Hajdú Kata 18,650 holtversenyben
21. Juhász Flóra 18.850
27. Bökönyi Klaudia 18.65

Trio:

7. Bökönyi Klaudia/Magyar Anna/Ökrös Janka 18.550
13. Major Adél/Ötvös Panna/Szász Nóra 17.550
15. Juhász Flóra/Kiss Anna/Bálint Júlia 17.350

Csoport:

2. Bökönyi/Magyar/Ökrös/Ötvös/Szász 19.000
9. Dévai/Frank/Hajdú/Juhász/Kiss 17.800

UP2

Női egyéni:

6. Ruzicska Vanessza 18.600
15. Makranszki Anna 17.600
17. Simon Zsófia 17.500

Trio:

3. Gellén Zsófia/Ruzicska Vanessza/Szőke Csenge 18.350
11. Hajdú Szilvia/Simon Zsófia/Tóth Laura 16.900
Csoport:
6. Dallos/Makranszki/Marton/Simon/Tóth 17.400
13. Gellén/Molnár/Nagy/Ruzicska/Szőke 17.550

UP3

Női egyéni:

5. Fényes Gréta 17.150
6. Fejér Fruzsina 17.100
11. Görgényi Ilona 16.750

Vegyes páros:

3. Nagy Liza/Mikulecz András 16.300

Trio:

4. Fényes Gréta/Görgényi Anna/Kiss Viktória 17.350
5. Fejér Fruzsina/ Nagy Liza/ Mikulecz András 17.150

Csoport:

2. Becsky/Erdősi/Fényes/Görgényi/Kiss 17.600



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés