Sportlövő-vb – Péni egy hajszállal maradt le az összetett döntőjéről

Akt.:
Budapest, Csangvon – Péni István hiába lőtt a hetedik és a nyolcadik helyezettel azonos eredményt, kilencedik lett, így éppen lemaradt a döntőről a férfi kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses számában a dél-koreai Csangvonban zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon.

A férfi puskások király számában mindkét magyar klasszis, Péni és a korábbi világ- és Európa-bajnok Sidi Péter is kiválóan teljesített a csütörtöki selejtezőben, előbbi 1186 körrel országos csúcsot ért el, utóbbi pedig 1177 körrel biztosította helyét a pénteki 60 résztvevős versenyben.

A két kiemelkedő képességű lövő légpuskában kevéssel maradt le a nyolcas fináléról korábban, amit csalódásként éltek meg, ám az összetett selejtezője azt mutatta, hogy túltették magukat a hétfői 10 méteres viadalon, így döntős és egyúttal érmes reményekkel kezdték meg a 120 lövéses küzdelmet.

Az már korán eldőlt, hogy Sidi ezúttal nem lesz harcban a fináléért, ugyanis már a térdelő helyzetű 40 lövés során leszakadt a legjobbaktól, majd a fekvőben is nyolc kilencest lőtt. Végül 1165 körrel 47. lett.

Péni szintén gyengén kezdett, a térdelőben sokkal pontatlanabb volt, mint csütörtökön, azt követően viszont folyamatosan lépett egyre előrébb. A harmadik, álló testhelyzetű lövészetben kiválót produkált, az egész mezőny legjobb, 395 körös eredményét érte el, s a 119. lövés után már finalistának tűnt, ám az utolsó sorozatban kilencest talált, ami sorsdöntőnek bizonyult. Az összeredménye ezzel ugyanis 1177 kör lett, csakúgy mint az ausztrál Dane Sampsonnak és az amerikai Michael McPhailnek, ám az ilyen esetekben ragsoroló belső tízesekből riválisai többet értek el, így ők zártak a hetedik és nyolcadik helyen, s jutottak fináléba, míg a világranglista-vezetőnek be kellett érnie a kilencedik hellyel.

“Már eleve úgy álltam be a térdelő után a lőállásba, hogy nem lehet hibázni, hiszen addig több hibát lőttem, mint tegnap összesen. A fekvőmet 397-re kihoztam úgy, hogy a kilencesek között két 9.9 és egy 9.8 volt. Majd az állóban megpróbáltam a lehetetlent, ami majdnem sikerült is” _ összegezte versenyét a magyar szövetség tájékoztatása szerint az UTE 21 éves puskása, aki elárulta, hogy utolsó lövését tökéletesnek érezte, mégis kilences lett. – “Persze nem azon múlt, hanem a térdelőn.”

Péni arról is beszélt, hogy amikor a 120. lövése után kijött a lőállásból, azt hitte, befér a döntőbe, csak később derült ki, hogy végül mégsem. Ez nagyon megviselte, de nem keseredett el, és az olimpiai kvóta megszerzésében sem kételkedik.

“Tudom, hogy a képességeim alapján, hol helyezkedem el a világban és amit most a sors elvett, azt még vissza fogja adni egyszer az életben. Amiatt nem aggódom, hogy ne szerezném meg a kvótát az előttünk álló kvalifikációs időszakban. Ma is csak belső tízesekkel nem jutottam a döntőbe. Csak azért fáj, ami történt, mert én világbajnok akartam lenni, és most egy lehetőséget elszalasztottam Csangvonban” – jegyezte meg a fiatal sportoló.

“Kísértetiesen hasonló volt István versenye, mint a légpuskában. Az elejét elrontotta, aztán nagyon küzdött, hogy visszakapaszkodjon. Sajnos, amikor nagy hátrányból kell feljönni, az rendszerint nem szokott sikerülni, most sem, igaz, csak az utolsó lövésen múlt, ami bosszantó” – mondta az MTI-nek Győrik Csaba szövetségi kapitány, aki azt is megjegyezte, hogy Péni és Sidi sem volt elég taktikus csütörtökön. Mindkettejüknek csak egyszerűen be kellett volna jutni az alapversenybe, jóval visszafogottabb eredmény is elég lett volna tőlük. “A csütörtökön igazán kiemelkedően lövők közül ma csak a kínai Jang Hao-zsan került döntőbe, ami beszédes” – tette hozzá.

A számot a lengyel Tomasz Bartnik nyerte meg a légpuskában is ezüstérmes horvát Petar Gorsa előtt.

A magyar női pisztolyosok is döntős reményekkel érkeztek Dél-Koreába, ám előbb légpisztolyban maradtak el messze a finálétól, pénteki teljesítményük után pedig sportpisztolyban szinte csoda kellene fináléba jutásukhoz.

A legutóbbi vb-n ebben a számban bronzérmes Sike Renáta és a 2015-ben Európa-bajnok Csonka Zsófia egyaránt 286 körrel zárta a 60 lövéses verseny első felét, az úgynevezett pontlövészetet, ezzel előbbi a 45., utóbbi pedig a 48. jelenleg, míg Major Veronika 282-vel a 69.

A traposoknak az olimpia műsorán Tokióban debütáló vegyescsapat-viadalát a szlovákok klasszisai – az egyéniben a nőknél aranyérmes Zuzana Rehak Stefeckova és a férfiaknál második Erik Varga – nyerték meg.

– MTI –


Eredmények

férfi kisöbű szabadpuska 3×40, világbajnok:
Tomasz Bartnik (Lengyelország) 460,4 kör
2. Petar Gorsa (Horvátország) 457,4
3. Michael McPhail (Egyesült Államok) 446,9
…9. Péni István 1177 kör (alapversenyben)
…47. Sidi Péter 1165

csapat, világbajnok:
Oroszország 3535 kör

trap vegyescsapat, világbajnok:
Zuzana Rehak Stefeckova, Erik Varga (Szlovákia) 45 korong
2. Jekatyerina Rabaja, Alekszej Alipov (Oroszország) 40
3. Kirsty Barr, Aaron Heading (Nagy-Britannia) 33