Sportkurzussal újít a Debreceni Nyári Egyetem

Sportkurzussal újít a Debreceni Nyári Egyetem
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Nyolcvannyolcadik alkalommal rendezik meg a Debreceni Nyári Egyetemet; július 19. és augusztus 15. között a 41 országból érkező közel 200 hallgató nem csak a magyar nyelvvel és kultúrával ismerkedhet, hanem – új elemként – sportkurzus is lesz.

Idén is kicserélik egymással tapasztalataikat azok a tanárok, akik a világ különböző tájain oktatják a magyar nyelvet.

Idén először nem valamely angolszász országból, hanem Lengyelországból lesz a legtöbb hallgató – szám szerint 17 – a 88. Debreceni Nyári Egyetemen, igazolva a szervezők azon törekvését, hogy mind több résztvevőt szeretnének a szomszédos és közeli országokból bevonni – hangzott el a rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján. De egyre többen jönnek Brazíliából (7 fő) és olyan egzotikus helyekről is érkezik 1-1 hallgató, mint Albánia, Banglades vagy Új-Zéland.

Bár egyre több hasonló kurzust szerveznek hazánkban, a debreceni őrzi népszerűségét, mert folyamatosan a tőle megszokott minőséget és értékeket közvetíti – fejtette ki Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület (TRE) lelkészi főjegyzője elmondta, hogy a TRE második alkalommal járul hozzá a nyári egyetem egy hallgatója esetén az itt tartózkodás költségeinek fedezéséhez; ezzel együtt a kedvezményezettnek bemutatják majd a TRE mindennapi életét is. Bognár István Ádám, a hallgatói önkormányzat elnökhelyettese szintén arról beszélt, hogy általuk a nyári egyetem 10 tanulója kap ösztöndíjat.

Csontos Pál, a Debreceni Nyári Egyetem tanulmányi igazgatója a teljesen újként jelentkező sportkurzusról számolt be: hat ország húsz résztvevője angol nyelvű előadásokon ismerkedhet az egyetemi sportélettel és cserélheti ki otthoni tapasztalatait.

Tíz országból húszan érkeznek arra a konferenciára, melyet negyedszerre rendeznek meg magyar nyelvet tanító tanárok részére, és amelyre igen nagy igény mutatkozik. A „Modern Hungary” elnevezésű, angol nyelvű kurzuson magyar irodalomról és történelemről hallgatnak előadásokat az érdeklődők, a tavaly „kipróbált” gyerektábort pedig – a siker alapján – kibővítik: a honfoglalással, a középkorral, vagy a Hortobággyal ismerkedhetnek meg a résztvevő gyerekek – hangzott el. A hallgatók szabadidejét idén is a népszerű kirándulások, folklór- és gasztronómiai programok, filmvetítések töltik ki.

HBN-SzT








hirdetés