Sportjogász képzés indul Debrecenben

Akt.:
Sportjogász képzés indul Debrecenben
© Illusztráció: Derencsényi István
Debrecen – Végzett jogászoknak kínál – idén először – sportjogi szakképzést a Debreceni Egyetem (DE) állam és jogtudományi kara.

Az egyetemi sajtóiroda csütörtöki közlése szerint február végéig lehet jelentkezni a képzésre, amelyben a hallgatók három félév alatt szerzik meg a speciális szaktudást. A sportjogi szakjogász képzés keretében a hallgatók megismerkedhetnek a sportolók jogállásával, a sportszervezetek működésével, a sporttevékenység megszervezésének és lebonyolításának legfontosabb kérdéseivel.

Kiemelt figyelem irányul majd a sportolással összefüggő felelősségi viszonyok tárgyalására, a sportolás közben elszenvedett károk kérdésére, valamint a vitarendezés hazai és nemzetközi fórumainak bemutatására – ismertette a kurzust a sajtóiroda, egyúttal rámutatott arra, hogy a képzés kiterjed a sportigazgatás intézményrendszerére, a sporttal kapcsolatos állami és önkormányzati feladatokra.

“Speciálisan sporttal kapcsolatos jogi probléma a dopping jelensége, ez a kérdés egyedül a sportban jelentkezik. Az újonnan induló képzés nem csupán jogi szaktudást ad, de a sport sajátos szerveződési formáit, problémáit is megismerhetik a hallgatók” – mondta az új szakkal kapcsolatban Bencze Mátyás, a kar dékánhelyettese, aki hozzátette, a sporttal kapcsolatos szaktudás megszerzése a jogi diplomával nem rendelkezők számára is biztosított a debreceni jogi karon, a jogi szakokleveles sportjogi tanácsadó szak ősztől várja a jelentkezőket.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés