Sportesemények is színesítik a Campus Fesztivált

Sportesemények is színesítik a Campus Fesztivált
Debrecen. A nagyerdei Víztoronyban számoltak be a szervezők a közelgő Campus Fesztivál részleteiről. A szerdai sajtótájékoztatón Miklósvölgyi Péter a július 25-én kezdődő rendezvény kapcsán elmondta, hogy ezúttal –a korábbi évektől eltérően– kissé nehézkesnek bizonyult a szervezés, ennek ellenére idejében készen álltak a kezdésre.

Továbbá megtudtuk, hogy a következő évben változni fog fesztivál a helyszíne, ezt követően viszont már állandó „otthona” lesz a Nagyerdőn. Páll László műszaki igazgató a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban beszámolt, hogy minden eshetőségre felkészültek, s nagy vihar esetén közeli objektumokba is ki tudják „menekíteni” a fesztiválozókat.

Az ötnapos eseményen nemcsak a zenéé lesz a főszerep, számos kulturális, illetve sportprogramon is részt vehetnek a vállalkozó szelleműek. Az utóbbi közül kiemelkedik a negyedik Campus Olimpia, melyet program szervezője Becski András ismertetett. A fesztivál első két napján zajló eseményen három sportágban mérhetik össze erejüket a hazai, illetve határon túli hallgatók. A várható 800-900 induló csaknem fele már jelezte részvételi szándékát. Emellett megtartják a Campus Olimpa Extrát az egyetem főépülete előtt, ahol változatos, extrém sportolási lehetőségek állnak a fiatalok rendelkezésére.HBN

Címkék: