2010.08.30 09:47; Frissítve: 2010.08.30 09:47


Tizennyolc plusszos az új Fallout

Tizennyolc plusszos az új Fallout
Idén már itt is van az új helyszín Las Vegas. Kicsit másképp, kicsit kopottan, kicsit rozsdásan, kicsit radioaktivitástól ragyogva, de mi így szeretjük, ahogy van.

A Fallout 3 bizony nem ment a szomszédba egy kis erőszakért, de bizony volt egy dolog amiben nem ért fel a nagy elődhöz. Ez pedig a felnőttes tartalmak sugallása. Egy olyan világban ahol bizony bármit meg kell tenni a mindennapi megélhetésért igen csak kevés nő választotta a legősibb mesterséget. És az első részben, – ugyan ezt az akkori technika színvonala nem tette lehetővé – ha nem is láttuk, de legalább hangsúlyozták a készítők, hogy a játékos most éppen kikapcsolódik. Ilyenkor a képernyő elsötétedett és megcsappant a nuka-kóla kupak készletünk. Ehhez képest a harmadik részben gyilkolászhattunk kedvünkre, fröcsöghetett a vér, recseghetett a csont, de sehol egy női fedetlen kebel.

Az ESRB már most felháborodott képviselői szerint a New Vegasban biztosan igénybe vehetünk speciális szolgáltatásokat robot kéjhölgyektől, legalábbis ezt sugallják bizonyos mondatok. Szép, szép, de hol maradnak a cicababák?

A Játék október 19-én érkezik X360-ra, Ps3-ra valamint PC-re.

Eredeti cikk: Game Channel



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Gamer
Flash játék: Tankcsata
Az egér segítségével kell megsemmisíteni az ellenséges tankokat. tovább »
Karácsonyi flash játék: parkolás
A Mikulás nagy kamionnal érkezett, ezért segíteni kell neki leparkolni! Menni fog? tovább »
Karácsonyi flash játék: logika
Ebben a játékban a Mikulásnak kell segíteni az ajándékok begyűjtésében. tovább »
Karácsonyi flash játék: Mikulás vs. Boszorkány
A játék célja: legyőzni a gonosz boszorkányt büntetőrúgásban. tovább »
Karácsonyi flash játékok: Quadozó télapó
Töltsük hasznosan az időt, amíg a bejgli a sütőben barnul! tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása