2010.08.26 08:22; Frissítve: 2010.08.26 08:22


This is Vegas – törölve?

This is Vegas – törölve?
A This is Vegas címre keresztelt programról súlyos hónapokkal ezelőtt hallottunk utoljára, akkor is meglepően rossz híreket, nagyjából egy éve ugyanis a Warner Bros. felvásárolta a Surreal Software-t, vele együtt ezt a sandbox programot is, majd rögtön szárnyra kaptak a pletykák, miszerint az addig elkészült alkotást törölték.

A cég ezeket a híreszteléseket azonnal cáfolta, és a játék készültének folytatását hangoztatta, a CVG azonban egy a tűzhöz közeli forrásra hivatkozva most úgy tudja, hogy a Warner valóban törölte a projektet.

Hogy mindebből újfent mi az igazság, az egyelőre kérdéses, mindenesetre az esetben a legmegdöbbentőbb az, hogy a projekt eleddig eszméletlen összegeket emésztett fel, eddig ugyanis több, mint 40 millió dollárt öltek bele a mögöttesek a tavalyi átvételig, és azóta havonta legalább 250.000 dollárt pumpáltak ehhez hozzá, így tehát az összköltség már nagyon közel járhat az 50 millió dollárhoz, egy ekkora büdzsé pedig manapság csak a legkomolyabb játékokat szokta kísérni. Talán éppen ezen indokból kifolyólag hisszük el nehezen, hogy valóban törlésre került volna a This is Vegas, így a hivatalos bejelentésig várjunk kellő türelemmel.

Eredeti cikk: Game Channel



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Gamer
Flash játék: Tankcsata
Az egér segítségével kell megsemmisíteni az ellenséges tankokat. tovább »
Karácsonyi flash játék: parkolás
A Mikulás nagy kamionnal érkezett, ezért segíteni kell neki leparkolni! Menni fog? tovább »
Karácsonyi flash játék: logika
Ebben a játékban a Mikulásnak kell segíteni az ajándékok begyűjtésében. tovább »
Karácsonyi flash játék: Mikulás vs. Boszorkány
A játék célja: legyőzni a gonosz boszorkányt büntetőrúgásban. tovább »
Karácsonyi flash játékok: Quadozó télapó
Töltsük hasznosan az időt, amíg a bejgli a sütőben barnul! tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása