Milyen volt az óév a fotós szemével? - Vajda János 2018-as sportfelvételei

Milyen volt az óév a fotós szemével? - Vajda János 2018-as sportfelvételei

08.01.2019 | Miskolc - Fotóriportereink 2018-as sportfotóiból válogattunk, most Vajda János felvételeiből.
Kelet-Eissmann Kupa: Kilencméteres párbajjal nyitottak

Kelet-Eissmann Kupa: Kilencméteres párbajjal nyitottak

06.01.2019 | Szabolcs-Szatmár-Bereg - Mintegy másfél ezren látták az első elődöntőt, amelyen végül a REAL-TA-TE izgalmas hajrá után megszeliditette a Szabolcsi Ragadozókat, akik még a kapusukat is levitték. A második elődöntőben Kiss Tamás szögletből vette be a kaput, majd gyorsan növelte is előnyét a Ma-csa Kft. Sőt az első félidőt 4-1-el zárták. Szünet után is eredményeske voltak és nagyon biztosan jutottak a döntőbe.

TOTÓ-eredmények - 1/2. hét

07.01.2019 | Budapest - A TOTÓ 1. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei.
Kelet-Eissmann Kupa: Vasárnap ismét felharsant a síp

Kelet-Eissmann Kupa: Vasárnap ismét felharsant a síp

06.01.2019 | Szabolcs-Szatmár-Bereg - Vasárnap reggel nyolckor ismét felharsant a síp a Continental Arénában. A körmérkőzéses forma a H csoport meccseivel ért véget. Megszületett a második döntetlen, hiszen a két továbbjutó, a Balla Bau S.R.O Cigánd és a Pásztor Team Tímár találkozóján 3-3 volt a végeredmény.
Mi történt a szabolcsi sportéletben 2018-ban?

Mi történt a szabolcsi sportéletben 2018-ban?

06.01.2019 | Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Kisvárda Master Good feljutott, a Fatum-Nyíregyháza újra döntőzött, májusra is jutott Fucsovics-parádé.
Füves focipálya a Kisar SE nagy beruházása

Füves focipálya a Kisar SE nagy beruházása

05.01.2019 | Csenger - Csengerben futópálya is épül majd a támogatásból.
Kelet-Eissmann Kupa: Mindhárom meccsét megnyerte a Ma-Csa Kft. csapata

Kelet-Eissmann Kupa: Mindhárom meccsét megnyerte a Ma-Csa Kft. csapata

05.01.2019 | Szabolcs-Szatmár-Bereg - A mai játéknap a G csoport küzdelmeivel zárult. Mindhárom meccsét megnyerve, az első helyen jutott tovább a Ma-Csa Kft. csapata, a második helyet A Nyírség-Copy Kft. gárdája szerezte meg azonos pontszámmal a harmadik helyezett Qvick 2000 Kft. Tiszavasvárival.
Szeretnék megtartani a dobogós helyezésüket

Szeretnék megtartani a dobogós helyezésüket

05.01.2019 | Debrecen - Herczeg András vezetőedző arra a legbüszkébb, hogy sok fiatal labdarúgó szerepel a csapatában. Interjú.
Emlékek az óév meccseiről – Kozma István sportfotói 2018-ból

Emlékek az óév meccseiről – Kozma István sportfotói 2018-ból

08.01.2019 | Miskolc - Fotóriportereink 2018-as sportfotóiból válogattunk, most Kozma István felvételeiből.
Kelet-Eissmann Kupa: Szombaton is megmérkőznek a csapatok

Kelet-Eissmann Kupa: Szombaton is megmérkőznek a csapatok

05.01.2019 | Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szombaton a D csoport küzdelmeivel kezdődött a nap. A kvartettet végül az Ofside Sport Cafe nyerte meg veretlenül, második helyen a Spartacus 1928 jutott tovább.

DVSC: közvetíti a tévé az MK-meccset

05.01.2019 | Debrecen - Mint ismert, a DVSC az NB III-ban szereplő FC Ajka együttesével mérkőzik meg oda-visszavágós alapon a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
MK: jön a harmadik kör első felvonása

MK: jön a harmadik kör első felvonása

05.01.2019 | Debrecen, Hajdúböszörmény - A női futsal Magyar Kupa 3. fordulójának odavágóit rendezik meg a hétvégén.
Kelet-Eissmann Kupa: A Fáraó Bútor itt is százszázalékos maradt

Kelet-Eissmann Kupa: A Fáraó Bútor itt is százszázalékos maradt

04.01.2019 | Nyíregyháza - A nyitónap zárókörében az Offside Old Boys minden meccsét megnyerve végzett a C csoport élén. Másodikként a Beerhaverock lépett tovább.
Mesélnek a fotók - Ádám János 2018-as sportfelvételei

Mesélnek a fotók - Ádám János 2018-as sportfelvételei

08.01.2019 | Miskolc - Fotóriportereink 2018-as sportfotóiból válogattunk. Elsőként Ádám János felvételeiből.
Tiszavasvári: az esélytelenek nyugalmával

Tiszavasvári: az esélytelenek nyugalmával

04.01.2019 | Tiszavasvári - Az utolsó helyen álló tiszavasvári együttes nem adta fel a harcot.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2018 - Indul az elődöntő szavazás

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2018 - Indul az elődöntő szavazás

06.01.2019 | Miskolc - Az Észak-Magyarország és a Borsod Online az idén is meghirdette az Év sportolója játékot.
Balhé Pittsburgh-ben, cserét kért Brown

Balhé Pittsburgh-ben, cserét kért Brown

04.01.2019 | Pittsburgh - A harmincéves, klasszis elkapó körül forr a levegő a klubjában.
Kelet-Eissmann Kupa: Ma már javában rúgni fogják a lasztit

Kelet-Eissmann Kupa: Ma már javában rúgni fogják a lasztit

04.01.2019 | Nyíregyháza - Harminckét együttes a Kelet-Magyarország-Eissmann Hungária Kupán.
DVTK: az NB II-ből lesz(nek) érkező(k)?

DVTK: az NB II-ből lesz(nek) érkező(k)?

04.01.2019 | Miskolc - Miután szűk egy hónap múlva, február 2-án elkezdődik a labdarúgó NB I 2018/2019-es szezonjának második része, már csütörtökön elkezdte a téli felkészülést a Diósgyőri VTK csapata.
Az Arsenal sztárját csábítja a Juventus

Az Arsenal sztárját csábítja a Juventus

04.01.2019 | Olaszország - Több nagy olasz újság állítása szerint az Arsenal futballistája, Aaron Ramsey meglehetősen közel áll ahhoz, hogy már januárban a Juventushoz igazoljon – fogalmaz portálján a sportnapilap.

Hivatalos totónyeremények - 1/1.hét

04.01.2019 | Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 1. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők:

Élő tv-sportközvetítések - Péntek, szombat, vasárnap

04.01.2019 | Budapest - A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:
Szpari - Túl a bemutatkozáson és az első edzésen

Szpari - Túl a bemutatkozáson és az első edzésen

04.01.2019 | Nyíregyháza - Jövő szombaton már edzőmeccset játszik a Szpari, másnap törökországi edzőtáborba utazik.
Mezőkövesd Zsóry FC: Télből a nyárba, majd vissza

Mezőkövesd Zsóry FC: Télből a nyárba, majd vissza

04.01.2019 | Mezőkövesd - Változatos program vár a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapatára.

TOTÓ-eredmények - 1/1. hét

04.01.2019 | Budapest - A TOTÓ 1. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei:

A krakkói Wisla csapatát kizárhatják a lengyel labdarúgóligából

03.01.2019 | Budapest/Krakkó - A Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) csütörtökön felfüggesztette az élvonalban szereplő Wisla Kraków csapatának versenyzési engedélyét, a következő lépés pedig a kizárás lehet.
Új vezetőedzője van a Balmazújvárosnak

Új vezetőedzője van a Balmazújvárosnak

03.01.2019 | Balmazújváros - A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő a csütörtöki nappal felbontotta a szerződést Bekő Balázzsal - áll a csapat hivatalos honlapján. Az új vezetőedző a 36 éves horvát Toni Golem, aki Pro Licence-szel is rendelkezik.
Nincs sok idő, egy hónap múlva már bajnoki jön

Nincs sok idő, egy hónap múlva már bajnoki jön

03.01.2019 | Debrecen - Egészségügyi tesztekkel, konditermi edzéssel és futással kezdték meg a munkát a Loki futballistái.
Videó: Balogh Norbertet becserélték, két perccel később meg is hálálta

Videó: Balogh Norbertet becserélték, két perccel később meg is hálálta

03.01.2019 | Ciprus - Második gólját érte el az APOEL színeiben a Debrecen egykori csatára.
Ezúttal már lenne megoldás a helyzet orvoslására Aszalón

Ezúttal már lenne megoldás a helyzet orvoslására Aszalón

03.01.2019 | Aszaló - A megyei II. osztály Észak csoportjában az aszalói csapat áll az élen.
Klubot váltott Angliában a Loki egykori kapusa

Klubot váltott Angliában a Loki egykori kapusa

03.01.2019 | Nagy-Britannia - Az angol hetedosztályban szereplő Hednesford Town FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy május végéig kölcsönvette a Stoke City U23-as csapatának kapusát, a 18 éves Deczki Mátét - számol be az átigazolásról a Nemzeti Sport Online.

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a DVTK

03.01.2019 | Miskolc, - Egészségügyi vizsgálattal és a játékosok fizikai állapotának felmérésével megkezdte a felkészülést a február 2-án rajtoló tavaszi szezonra a DVTK labdarúgócsapata csütörtökön.
Ronaldo készen áll, hogy visszatérjen

Ronaldo készen áll, hogy visszatérjen

03.01.2019 | Portugália - Cristiano Ronaldo több mint fél éve nem lépett pályára a portugál válogatottban, de a csatár azt tervezi, hogy 2019-ben visszatér hazája nemzeti csapatába – írja az nso.hu.
B. Silva: ha kikapunk, oda a bajnoki címünk

B. Silva: ha kikapunk, oda a bajnoki címünk

03.01.2019 | Manchester - A Premier League csúcsrangadóját csütörtökön este rendezik meg Manchesterben.
A Sípmester Fesztivállal kezdenek Miskolcon

A Sípmester Fesztivállal kezdenek Miskolcon

03.01.2019 | Miskolc - Az MLSZ megyei igazgatósága az idén ,,pót Borosit” nem, de más tornákat szervez.

Élő tv-sportközvetítések - Csütörtök, péntek

03.01.2019 | Budapest - A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Idén is élnünk kell a lehetőségekkel!

Idén is élnünk kell a lehetőségekkel!

03.01.2019 | Hajdú-Bihar - Hétfőn éjfélkor új esztendőbe léptünk. Fogadkozások helyett azonban nézzük a tényeket, ki mit vár a 2019-es esztendőtől. Erről kérdeztünk a hajdú-bihari közélet jeles szereplői közül néhányat.

Labdarúgó emléktorna Felsőzsolcán

02.01.2019 | Felsőzsolca, Miskolc - A felsőzsolcai öregfiúk és sportbarátok, a felsőzsolcai vállalkozók és a helyi sportegyesület emléktornát rendez januárban a városi sportcsarnokban 13-án vasárnap 9 órától Lippai József, a fiatalon elhunyt volt zsolcai labdarúgó és edző emlékére.
DVSC: nincs terv, csak minél több meccset megnyerni

DVSC: nincs terv, csak minél több meccset megnyerni

02.01.2019 | Debrecen - Tőzsér lett az ősz legjobbja a sportnapilapnál, de az elismerésnél a csapat érdekeit ennél fontosabbnak tartja.
Újra Köstner a Loki kispadján

Újra Köstner a Loki kispadján

02.01.2019 | Hajdú-Bihar - Kovács Anna és Tóvizi Petra is remekelt a válogatott tagjaként a franciaországi Eb-n. Sportösszefoglaló, IV. negyedév.
Közel a dobogó a putnoki labdarúgóknak

Közel a dobogó a putnoki labdarúgóknak

02.01.2019 | Putnok - Az NB III-as labdarúgó-bajnokságban ötödik helyen áll a Putnok VSE gárdája.
Csütörtökön kezdi a felkészülést a DVSC

Csütörtökön kezdi a felkészülést a DVSC

02.01.2019 | Debrecen - Az első két napon az edzés mellett tesztek is lesznek - írja a klub hivatalos honlapja.

Pogba elárulta a siker titkát Manchesterben

02.01.2019 | Manchester - A 2018-as esztendő utolsó Premier League-mérkőzésén a Manchester United 4–1-re legyőzte a Bournemouth-t.
Kondás Elemér: derűsen tekintek a jövőbe

Kondás Elemér: derűsen tekintek a jövőbe

02.01.2019 | Debrecen - Egyedüli edzőként ebben az évtizedben kétszer nyert bajnoki címet az NB I-ben a tréner.

Herczeg András lett az esztendő szakvezetője

02.01.2019 | Debrecen - A csakfoci.hu már negyedik alkalommal jelentkezik rendhagyó, exkluzív szavazásával – írja a DVSC hivatalos honlapja.
Előző
234567