15.12.2011 | Debrecen - Az egyetem egyetlen vezetője sem kapott prémiumot beosztásával összefüggésben.
tovább »
14.12.2011 | Debrecen - Hagyományteremtő szándékkal idén első alkalommal rendhagyó „szülői értekezletet” rendez a Debreceni Egyetem. A szervezők elsősorban az érettségizők, pályaválasztás előtt álló diákok szüleit szeretnék tájékoztatni az intézmény nyújtotta továbbtanulási lehetőségekről.
tovább »
14.12.2011 | Debrecen - Az 5. Bocskai István Lövészdandár helyőrségi zenekarai adtak koncertet kedden a Debreceni Egyetem aulájában, többek között a Debreceni Honvéd Táncegyüttes koreográfiájával is színesítve.
tovább »
13.12.2011 | Debrecen - A jövő év az újdonságoké lesz a Debreceni Nyári Egyetemen. A tervek közt szerepel új kurzusok kialakítása, így többek között bővítik a magyar kultúrát feldolgozó tematikus tanfolyamokat, emellett gyakorlati képzőhellyé válik az egyetem azon hallgatók számára, akik a magyart mint idegen nyelvet szeretnék a későbbiekben tanítani.
tovább »
13.12.2011 | December 15-ével kezdődik a 2012 szeptemberében induló képzések jelentkezési időszaka, a felvételizőknek két hónapjuk lesz eldönteni, melyik egyetemet, főiskolát választanák.
tovább »
15.12.2011 | Debrecen, 2011. december 15., csütörtök (MTI) - A Debreceni Egyetem (DE) rektorának közlése szerint az intézmény a jogszabályi kötelezettségeinek tett eleget, amikor az idén a dolgozóinak mintegy 355 millió forintot fizetett ki, egyebek mellett jubileumi jutalmak és nyugdíjba vonulók jutalmazása címen.
tovább »
13.12.2011 | Debrecen - Tanárképzési gyakorlóhellyé vált a Debreceni Nyári Egyetem. A budapesti Károli Gáspár Református Egyetemmel kötött megállapodás értelmében, az intézmény ez évtől kezdve az egyetem azon tanárjelöltjei, akik a magyar nyelvet a későbbiekben mint igegennyelv szeretnék oktatni, a nyári egyetem kurzusain is teljesíthetik szakmai gyakorlatukat.
tovább »
13.12.2011 | Miskolc - Hosszú távú karrierlehetőség: szakemberképzés informatikai és nyelvi oktatással.
tovább »
12.12.2011 | Debrecen - Hogyan jelenítették meg a halál utáni létet az ókori egyiptomban, ez lesz az Ókori Egyiptom Klub következő, december13-án (kedden) 17 órakor kezdődő előadásának témája.
tovább »
12.12.2011 | Debrecen - A katonazenészek idén is karácsonyi koncerttel zárják az évet - ezúttal a Debreceni Egyetem Dísztermébe várják a zenekedvelőket.
tovább »
12.12.2011 | Debrecen - Építkezés kezdődött néhány hete a Debreceni Egyetem Műszaki Karán; a főépület mellett található egykori orvosi rendelőt alakítják át, ahol HURO pályázat keretében intelligens épület s abban épületmechatronikai kutatóközpont létesül.
tovább »
09.12.2011 | Debrecen - Saját fejlesztésű műszerrel ünnepelte fennállását az intézmény.
tovább »
09.12.2011 | Szeged, 2011. december 8., csütörtök (MTI) - A nagy vitákon túl vannak, minden parlamenti párt saját megközelítéséből interpretálja a új felsőoktatási törvényt, a módosító javaslatok közül sokat sikerült beépíteni a jogszabály tervezetébe - mondta a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek csütörtökön Szegeden. Dux László véleménye szerint még karácsony előtt, különösebb konfliktusok nélkül megszavazza a parlament a törvényt.
tovább »
08.12.2011 | Budapest, Debrecen - Száztizenhat debreceni OTDK-pályamunka ért el 1–3. helyezést.
tovább »
08.12.2011 | Budapest, 2011. december 8., csütörtök (MTI) - Jövő héten, december 15-ével kezdődik a 2012 szeptemberében induló képzések jelentkezési időszaka, a felvételizőknek két hónapjuk lesz eldönteni, melyik egyetemet, főiskolát választanák.
tovább »
07.12.2011 | Debrecen - Matuz István fuvolaművész és Tokos Zoltán gitárművész kortárs magyar zeneszerzők műveiből összeállított hangversenyét hallhatták az érdeklődők kedden délután Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar kamaratermében .
tovább »
06.12.2011 | Debrecen, 2011. december 6., kedd (MTI) - Az országban elsőként a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Sugárterápia Tanszékén üzemelt be új típusú, a besugárzás tervezéséhez alkalmazott computertomográf (CT) szimulátort a Philips cég; a berendezést kedden adta át Paragh György centrumelnök.
tovább »
06.12.2011 | Debrecen - A helyőrségi zenekar már hangol a jövő keddi ingyenes koncertre.
tovább »
05.12.2011 | Debrecen - Tudományos ülést tartott az MTA DAB Orvostudományi és Biológiai Szakbizottság a DE OEC Anatómiai, Szövet-és Fejlődéstani Intézet közreműködésével hétfőn a DAB székházban.
tovább »
05.12.2011 | Szeptember végén robbant be a tudományos világba a hír: a CERN kutatóinak mérései szerint a Svájcban kibocsátott neutrínók – töltés nélküli részecskék – hamarabb értek el a fogadásukra felkészített olaszországi laboratóriumban, mint amennyi idő alatt a fény képes lett volna megtenni ugyanezt a távolságot.
tovább »
04.12.2011 | A Debreceni Egyetem Orvos–és Egészségtudományi Centrum Általános Orvosi Karáról 50 hallgató vehette át diplomáját szombaton a Debreceni Egyetemen.
tovább »
04.12.2011 | Debrecen - Cselekvésre és óvatosságra intett az IMF képviselője debreceni előadásában.
tovább »
03.12.2011 | Debrecen - A Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karán oklevelet kapnak, 2011. december 3-án.
tovább »
02.12.2011 | Debrecen - „Add el az ötleted! - avagy egy termék útja az ötlettől a megvalósulásig” címmel középiskolások számára pénteken rendezték meg az országos tanulmányi verseny döntőjét a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumában.
tovább »
02.12.2011 | Debrecen - Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselet-vezetője tartott előadást a Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karán, pénteken.
tovább »
02.12.2011 | Debrecen - Dr. Kovács Ferenc, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának néhai igazgatójának mellszobrát avatták fel pénteken a DEOEC szoborparkjában.
tovább »
02.12.2011 | Debrecen, 2011. december 2., péntek (MTI) – Ahogy Magyarországnak, úgy a többi régiós országnak is meg kell küzdenie a rövid távú gazdasági sebezhetőség problémájával; a növekedést hosszabb távon a hitelezés javulása és a működőtőke-beáramlás tudja segíteni – mondta Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetője pénteken a Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karán tartott előadásában.
tovább »
02.12.2011 | Debrecen - Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselet-vezetője tart előadást a Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karon.
tovább »
02.12.2011 | Szeged, 2011. december 2., péntek (MTI) – Már a felsőoktatási jelentkezések beadása előtt megismerhetik a Szegedi Tudományegyetemet (SZTE) és a hallgatói életet egy internetes játéknak köszönhetően azok a diákok, akik az intézményben szeretnének továbbtanulni – tájékoztatta az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t.
tovább »
02.12.2011 | Debrecen - Felvilágosító előadásokat tartottak, illetve szexuális egészségügyi ismeretterjesztő kiadványokat és óvszereket osztottak a megelőzés szorgalmazására a Magyar Orvostanhallgatók Egyesületének tagjai december 1-jén, az AIDS-világnapján Debrecenben is.
tovább »
01.12.2011 | Debrecen - Modern eszközökkel és berendezésekkel új tankonyhát adtak át ünnepélyes keretek között csütörtökön a Debreceni Egyetem Agrár-és Gazdálkodástudomány Centrumában.
tovább »
01.12.2011 | Debrecen - „A kelta tigris felemelkedése és bukása.
tovább »
30.11.2011 | Debrecen - Két orvos-kutató munkáját ismerték el.
tovább »
30.11.2011 | Budapest, Debrecen - Forgács Barna cáfolja, hogy nem fizettek volna bérleti díjat
tovább »
30.11.2011 | Budapest, 2011. november 30., szerda (MTI) - A kormány gyávasága miatt a parlamentnek az "éj leple alatt" kell majd tárgyalnia a felsőoktatási törvényt - mondta szerdai, parlamenti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes.
tovább »
30.11.2011 | Budapest, 2011. november 30., szerda (MTI) - Magyar állami ösztöndíjjal, részösztöndíjjal, és önköltséges formában folytathatják a jövőben tanulmányaikat a felsőoktatási hallgatók - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az új felsőoktatási törvényről szóló javaslatot ismertetve szerdán a parlamentben.
tovább »
29.11.2011 | Debrecen - A helyes étrendet és egészséges táplálkozást hirdették a hallgatóknak keddi rendezvényen.
tovább »
29.11.2011 | Debrecen - A doktoranduszok közös képzését, kutatási tapasztalszerzését szolgálta a program.
tovább »
29.11.2011 | Debrecen, 2011. november 29., kedd (MTI) - A Debreceni Egyetem (DE) és a Nagyváradi Egyetem közös területfejlesztési kutatómunkájában vettek részt egy éven át a két intézmény doktoranduszai, kiemelten vizsgálva azt a folyamatot, amelyben elsősorban nagyváradi lakosok költöznek környező, részben magyarországi településekre - ismertették az egyetemek szakemberei kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.
tovább »
28.11.2011 | Debrecen - Ilma Rakusa költő, író, műfordító és esszéista volt a Debreceni Egyetem vendége hétfő délután a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Komparatisztikai Műhelyének programján.
tovább »
28.11.2011 | Budapest - A felsőfokú tanulmányok külföldi folytatását lehetővé tevő Erasmus program jelentős kiterjesztését javasolja az Európai Bizottság a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló költségvetési kerettervezetének oktatáspolitikai indítványaiban.
tovább »
28.11.2011 | Debrecen - Az otthon légkörét idéző négy, egyágyas szülőszobát adtak át hétfőn a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. A teljesen különálló, fürdőszobával ellátott szobákat a legkorszerűbb szülőágyakkal és barátságos bútorokkal rendezték be. Ezekben a családias helyiségekben tartózkodhatnak a kismamák és hozzátartozójuk a vajúdás és a szülés során.
tovább »
28.11.2011 | Debrecen - A miniszter szerint a demográfiai krízis ellen csak összefogással és tudatos szemléletformálással lehet fellépni.
tovább »
25.11.2011 | Debrecen - A legfrissebb kutatási eredmények ismertetése, a továbbá lehetőségek megteremtése elméleti, módszertani és pályázati elképzelések megvitatásával és a vélemények kicserélésvel.
tovább »
24.11.2011 | Debrecen - Tudományos munkásságáért tavaly lovaggá ütötték Angliában.
tovább »