2008.03.12 15:14; Frissítve: 2008.03.12 15:14


Anettka a második helyen végzett a listán

Anettka a második helyen végzett a listán
Fehér Anettnek minden reggelje jól indul, sosem álmos, korán kelő típus, órára és telefonos ébresztőre sincs szüksége.

- Sosem volt problémás a reggelem, nem szoktam elaludni, mindig időben felébredek, amolyan fegyelmezett ember vagyok. – mesélte Anettka a Netbulvárnak.

Fegyelmezett, de nem mindig figyelmes. Pár évvel ezelőtt ugyanis igen nagy meglepetést okozott párjának, Rezsőnek.

- Legalább két évvel ezelőtt történt, hogy Rezsővel úgy döntöttünk, elmegyünk kirándulni. Már régebb óta volt jogosítványom, mégis rutintalan voltam, gondoltuk gyakorolok kicsit, így a legalább másfél tonnás akkori Jaguárunkat én vezettem. Autópályán mentünk, s egy presszónál megálltunk pihenni és enni egy süteményt. Az indulásnál hátra kellett tolatnom, Rezső pedig igyekezett navigálni kintről. Annyira figyeltem a tolatásra, hogy véletlenül átmentem a lábán… szegény annyira megdöbbent, hogy meg sem bírt szólalni. Azóta sokkal jobban figyelek a tolatásnál, és mindenkit megkérek, hogy ne legyen az autó közelében.

Hát igen. A levegőben minden máshogy működik. Talán Anettkának lesz még hozzá szerencséje, hogy messzebb jusson az űrben.

- Nos, nem lenne rossz, de ez az orosz partneren is múlik. Én mindig tervezek, folyamatosan vannak terveim és elméleteim, s ha van rá módom, és lehetőségem, akkor természetesen szeretnék újra kimenni az űrbe.

Kicsit aktuálisabb hír, hogy idén is rangsorolták a 100 legrosszabb tévés személyiséget, ahol a műsorvezető a második helyen végzett.

- A hír tulajdonképpen hidegen hagyott, hisz már két éve nem volt saját műsorom, így nem is értem igazán a szavazás lényegét, és az indoklást is kifelejtették. Gáspárékkal jót nevettünk a helyezéseinken, ők kerültek ugyanis a dobogó harmadik fokára.

Forrás: www.rtlklub.hu

További cikkek:


 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
John Travolta lebukott: női ruhában, kirúzsozva fotózták le – Kép!
John Travolta felesége válni akar! A hollywoodi színészről régóta rebesgették, hogy a saját neméhez vonzódik, [...] tovább »
Anneke van Giersbergen ismét Budapesten lép fel
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The [...] tovább »
Fonogram díjas miskolciak
Miskolc - Néhány hete az erősen miskolci kötődésű FreshFabrik zenekar nyerte el 2011. legjobb hazai modern [...] tovább »
Cannes – Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében
Cannes, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Engelbert Humperdinck: győzni akarok!
Baku, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Győzni jött az Eurovíziós Dalfesztiválra a romantika királyaként [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés