Spanyolország nyerte a 2010-es világbajnokság döntőjét

Spanyolország nyerte a 2010-es világbajnokság döntőjét
Hollandia vagy Spanyolország ülhet fel a futballvilág trónjára? – ez volt a legfőbb kérdés a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság vasárnap esti döntője előtt.

A két nemzeti tizenegy úgy vághatott neki a finálénak, hogy bármelyikük nyer, biztosan olyan gárda nyakába akasztják az aranyérmet, amely még sosem nyerte el a labdarúgást legjelentősebb trófeáját.

Magát a kilencven percet a spanyolok „hivatásos befutó emberének” , Jimmy Jump a produkciója vezette fel, de a biztonsági őrök még időben kivitték a renitens drukkert.

Éppenséggel nem túl látványos jelenetekben bővelkedett a mérkőzés első félideje is, ugyanis keményen faragták egymást a felek: az első fél órában öt sárga kártyát is kiosztott – teljesen jogosan – az egyébként a lapok nagy barátjaként is ismert Howard Webb.

Azért némi futballt is feljegyezhettünk az első negyvenöt percben, Sergio Ramos például már az ötödik minutumban veszélyesen fejelt kapura, de portás résen volt.

Sokat nem váratott magára a holland válasz sem, Sneijder tüzel kapura, de Casillas védett. A félidő közepére kiegyenlítődött a labdabirtoklás, de a szünetig igazán komoly helyzete már egyik válogatottnak sem akadt, leszámítva egy Robben-löketet.

A rendes játékidőben nem esett gól

A szünet után folytatódott a csontzene, a játékosok rugdosták egymást, ahol érték. A hatvanadik perc táján Robben nagyon közel került a gólszerzéshez, de Iker Casillassal szemben állva a kapuvédő lábába lőtte a labdát óriási ziccerben! Rá tíz percre pedig Villa hibázott a kapu torkában, lövését kipiszkálták a védők.

Mivel a rendes játékidőben nem esett gól, következett a hosszabbítás.

A ráadás utolsó percei igazi drámát hoztak, előbb Heitinga kapta meg második sárgáját, ezzel megfogyatkoztak a hollandok, majd Iniesta a 116. percben eldöntötte a vébé-döntőt: Spanyolország megnyerte a tornát!

ÉKN

  

Hollandia–Spanyolország 0–1(0–0, 0–0, 0–0)

Johannesburg, Futballváros, 84 ezer néző, v.: Howard Webb (angol).

Hollandia: Stekelenburg – Wiel, Heitinga, Mathijsen, v. Bronckhorst (Braaftheid, 105.) – Kuyt (Elia, 71.), van Bommel, Sneijder, de Jong (v. der Waart, 100.), Robben – van Persie.

Spanyolország: Casillas – Ramos, Pique, Puyol, Capdevila – Alonso (Fabregas, 86.), Xavi, Iniesta, Busquets – Pedro ( Navas, 60.), Villa (Torres, 106.).

Gólszerző: Iniesta (116.)

Sárga lap: van Persie (15.), van Bommel (22.), de Jong (29.), van Bronckhorst (54.), Heitinga (57.), Robben (84.), van der Wiel (111.), Mathijsen (116.), Puyol (17.), Ramos (23.), Capdevilla (67.), Iniesta (117.)

Kiállítva: Heitinga (110.)