Spanyol spiritualitás és csodás történelem

Spanyol spiritualitás és csodás történelem
© Illusztráció: Getty Images
A természeti és az ember által kialakított adottságok harmóniája jellemzi.

Ha Párizs megér egy misét, Spanyolország többet is. Egy hét nagyon kevés, de arra elég, hogy beszippantsuk a levegőjét. Azt az elképesztő bódító, semmihez sem hasonlító szellemi keveréket, mely utunk folyamán végig „velünk volt”. Autóbusszal jártunk be a spanyolországi zarándokhelyeket, miközben az építészeti és természeti csodákat is megnéztük.

Az ezerarcú város

San Sebastian Észak-Spanyolországban fekvő bűbájos város. Mindennel rendelkezik, amivel egy település fel tudja hívni magára a figyelmet. Az időjárás nem kedvezett a „ragyogó” fotó készítéséhez, de még így is tapasztalhattuk a természeti és az ember által kialakított adottságok harmóniáját. Gyönyörű folyópartja és tengerpartjai vannak, mögöttük hegyek húzódnak, ahonnan a kilátás bámulatos. Ezek mellé párosulnak a remek építészeti megoldások, mindegyik épületről azt gondoltam, hogy hihetetlen különlegesek. A városban sok a zöld park. Nincs eldobott szemét, ezzel azt a látszatot keltve, hogy itt minden rendben van. Ennek megfelelően az árak is magasabbak az átlag spanyol városokhoz képest.

Kegyhely

Santiágo de Compostela városa Galicia autonóm közösségben helyezkedik el; annak fővárosa. A keresztény zarándokhelyek egyik legismertebb és – a magyarok közt is legnépszerűbb útvonala a Szent Jakab út, vagy spanyol nevén El Caminó. A mai város már a római korban létezett. A Galíciai provincia legfontosabb kikötője volt. A legenda szerint, Compostela idősebb Szent Jakab apostol temetkezési helye. 1985-ben a várost az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. 2000-ben Európa kulturális fővárosa volt. Fő nevezetessége a Szent Jakab Katedrális. A Székesegyház, amelynek építését 1082-ben kezdték meg, latin kereszt alakú, hat hajóval és huszonöt kápolnával, két 67 méter magas kupolás toronnyal, régi szentéllyel, több királyi síremlékkel és egy nagy oltárral rendelkezik, amely alatt állítólag Szent Jakab van eltemetve. A szótári definíció szerint zarándok: távoli szent helyet, kegyhelyet hitbuzgalomból /gyalog/ fölkereső hívő. A modern zarándok már egy kicsit különbözik. Nem annyira a hitbuzgalom, mint a spiritualitás és az elvágyódás kettős érzése keveredik bennük. A megérkezés pillanatában sokan ürességről beszéltek, megint mások arról, hogy nem a végállomáson, hanem akkor lett más a világ, amikor hazaérkeztek. Újragondolták az emberi kapcsolataikat, átértékelődtek a viszonyok. Ami biztos, hogy az El Camino minden emberre máshogyan, de valahogy mindenképp hat.

Az arany városa

Utunkat tovább folytatva megálltunk a szépséges Salamanca városkában, mely Madridtól 200 kilométerre és a Portugál határtól 80 kilométerre fekszik. Az óvárosa 1988 óta a Világörökség része. Európa egyik legszebb reneszánsz városának tartják. A világ negyedik legrégebbik egyeteme itt található. Nevezetességei gyalog megközelíthetőek, egymáshoz közel helyezkednek el. Salamancát különösen széppé teszi az is, ahogy a homokkő házakon megcsillanó napsütés a színeket arannyá változtatja, emiatt az arany városának is nevezik. A barokk stílusú Plaza Mayor, Salamanca szíve, megtapasztalhattuk, itt mindig jó a hangulat, zajlik az élet. Spanyolország legszebb terének tartják: éttermek, üzletek, kávézók, valamint a városháza is helyet kapott a téren. Salamanca nem is egy, hanem két katedrálissal is büszkélkedhet, amelyek egymás mellett állnak. A kagylók házának a homlokzatát 350 homokkő – kagyló díszíti. 1493 és 1517 között épült, jelenleg közkönyvtár működik benne, korábban Rodrigo Maldonado palotája volt.

A Szent Jakab-zarándokúthoz újra kapcsolódva, Burgos városába érkeztünk. A különleges fekvésű belváros mellett a lenyűgöző gótikus katedrálist is megtekintettük, mely Portóhoz, Batalhához, a Jeromos-templomhoz és Salamancához hasonlóan a világörökség listán szerepel. A burgosi katedrális vagy Szűz Mária-katedrális Spanyolország templomainak egyik legismertebbike. Kasztília egykori fővárosában az óváros közepén magasodik eme gótikus építmény. Sokan csak a katedrális megtekintéséért utaznak több ezer kilométert.

HBN–Becsi Etelka








hirdetés