Sószórók járják a város útjait

Debrecen – Hajnali 3 órától az AKSD
Kft. bevetette 36 kisgépét is;
tolólappal és szóróadapterrel
felszertelt fűnyírókat és
traktorokat, illetve 90 fővel megkezdte a
járdák, terek, gyalogátkelőhelyek
kisgépes és kézi
takarítását.


Debrecenben csütörtökön este 8
óra tájban kezdett el intenzíven
esni a hó. Társaságunk azonnal
egyeztetett az Önkormányzat
illetékeseivel a kivonulás
szükségességéről, s ezt
követően 8 óra 30 perckor kaptunk meg
az engedélyt a tömegközlekedési
és fő gyűjtőutak 1:5
arányú só-homok keverékkel
való síktalanítására
– tájékoztatott
Jurácsik Zoltán, az
AKSD Kft. szolgáltatási
igazgatója.


– Kilenc órakor már három
jármű végezte a
szórást, fél óra
múlva mind a 9 nagygépünk
munkában volt. Ezzel párhuzamosan
Debrecen tömegközlekedési
megállóhelyeinek
síktalanítása is (szintén
1:5 arányú só-homok
keverékkel) megindult.


Este 11 órától kezdtük meg,
az Önkormányzat engedélyét
követően a lakótelepi szerviz utak
síktalanítását.


– Az egész este tartó
havazásnak köszönhetően hajnali 2
órára a lehullott hó
vastagsága elérte 6 centimétert,
így ezt követően megkezdtük a
tömegközlekedési és fő
gyűjtőutakon a frissen hullott hó
és latyak útfelszínről
való letolását, valamint az
útfelszín ismételt
szórását.


Ezzel sikerült megelőzni, hogy a reggeli
forgalom megindulásáig lefagyások
és jégbordák alakuljanak ki
– mondta a szolgáltatási
igazgató.


Hajnali 3 órától az AKSD Kft.
bevetette 36 kisgépét is;
tolólappal és
szóróadapterrel felszertelt
fűnyírókat és traktorokat,
illetve 90 fővel megkezdte a járdák,
terek, gyalogátkelőhelyek kisgépes
és kézi takarítását.


Kora délutánig mindösszesen
kétszer szórták meg, s egyszer
tolták le a tömegközlekedési
és gyűjtőutakat, illletve
befejezték a lakótelepi utak egyszeri
szórását is.


Délután 13 óra 30 perckor a
Társaság gépei ismételten
kivonultak, s a lakótelepi utakon
ismételt szórást végeztek
hótolással egy menetben. Eddigre mintegy
15 centiméternyi hó esett.


– Kapacitásunk jelenleg elegendő,
igaz, gépeinket maximálisan
kihasználjuk és igénybe
vettük egy alvállalkozónk
segítségét is, aki egy
nagygéppel besegített a munkák
elvégzésébe.


Egyelőre a szükséges
humánerőforrás-igényt is
kielégíti a cég
állománya, de már
egyeztettünk az önkormányzattal, ha
folytatódik az intenzív havazás
és esetleg alkalmi hómunkásokra
lesz szükség, akkor
felvételüket a polgármesteri hivatal
szervezésében oldjuk meg.