Sorsszerű találkozó

Norbert és Ancsa romantikus vacsorával töltik az első igazi Valentin-napjukat
Norbert és Ancsa romantikus vacsorával töltik az első igazi Valentin-napjukat - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – „Elhívtam teázni, ahol a földön kellett egymás mellett ülnünk és igazán közel kerültünk egymáshoz.”

Ancsa és Norbi, a Napló Valentin-napi nyereményjátékának nyertesei egy szálloda előtt ismerkedtek meg. A találkozásuk sorsszerűsége megkérdőjelezhetetlen, mindketten egy-egy hotelben dolgoznak. Amikor Ámor célba vette őket, egy „véletlen” esemény folytán ácsorogtak ugyanazon szálló előtt.

„Múlt év január 28-án történt, hogy szórakozni indultunk egy barátommal, Sanyival Szoboszlóról-Debrecenbe. Megbeszéltük, hogy az egyik helyi szálloda előtt szállok be barátom autójába. Közben felhívta egy harmadik ismerősünket, hogy tartson velünk, de ő maga helyett, Sanyi volt kolléganőjének foglalt helyet a kocsiban.

Ott állt lány a Hotel előtt. Én nehezen vettem rá magam, hogy megszólítsam, de végül megkérdeztem tőle: „Te is Sanyira vársz?” Hoztam a formám, nyomtam a rizsát. Amikor megérkezett a szállítónk, én illedelmesen az első ülésre engedtem a hölgyet. Ő kiszállt a Mechwart iskolánál és elbúcsúztunk tőle.

Pár óra múlva barátom feltöltött a Facebookra egy fotót, amelyen az éppen akkor kapott postai küldeményével egy John Deere Matchbox-al játszom egy sörözőben idézet. Az „el van a gyerek, ha játszik” című képet kedvelte csinos utastársunk. Sajnos aznap korán hazatutaztam, mert nagyon fájt a torkom. Másnap reggel megtörtént a bejelölés. Megkérdeztem van-e kedve ismerkedni? Tudom elég béna szöveg és elcsépelt is, de igent mondott. Elhívtam teázni, ahol a földön kellett egymás mellett ülnünk és igazán közel kerültünk egymáshoz. Aztán jöttek a találkozások szépen sorban, mára már szorosabb kapcsolat köt minket össze. Közös céljaink vannak és a közös jövőnket írjuk. A sors hozott minket össze! Boldog Valentin-napot Szerelmemnek, és minden szerelmes párnak!” – így vallott nekünk Norbert arról, hogyan találtak egymásra párjával, akinek azóta megkérte a kezét. A Debrecenben élő pár most eljegyzési partira készül. A fiataloknak ez lesz az első igazi Bálint napjuk, amelyet a Csokonai Étteremben eltöltött romantikus vacsora biztosan emlékezetessé tesz majd.

HBN

Címkék:







hirdetés