Sorsok

Sorsok
© Illusztráció: Pixabay
Amikor a közeli élelmiszerboltba vezet az utam, elhaladok az egyik egyház által fenntartott, karitatív célokra létesített épülete előtt. Általában mindig ücsörög a lépcsőn egy-két hajléktalan ember, különösen most, hogy az idő is kedvező lett, hála Istennek. Kenyeres Ilona írása.

Nem tudom, a kemény telet hogyan, pontosabban hol vészelték át ezek a szerencsétlen sorsú emberek, illetve egyről tudok. Újév napján, amikor néhány doboz kocsonyával, s pár darab édességgel a kezemben kimentem az utcára, gondolván, hogy elhelyezem a fent említett épületnél a csomagot, szembejött egy hajléktalan férfi. Nem is kellett tovább mennem, egyből a kezébe nyomtam a pakkot, majd szóba elegyedtem vele. Már volt nála egy szatyor, amiben ugyancsak némi étel, és – nagy büszkén mutatta – két üveg, valódi márkás bor volt, melyet ugyancsak az egyháztól kapott. Neki volt szállása, éppen oda igyekezett, bár, ahogy mondta, nem igazán szeret ott lenni, ugyanis több „szobatárs” sajnos lopni szokott. Ő egyébként ács volt valamikor, s a 20 évvel ezelőtti válása után került úgymond az utcára. Jelenleg a 66-ot töltötte, van is némi nyugdíja, de kérte, ha tudok valamilyen neki való munkát, értesítsem majd a közeli szálláson. A napokban ismét elmentem az épület előtt, a boltba igyekezvén, amikor egy idős asszony szólított meg, 3 ezer forintnyi élelmiszer utalvánnyal a kezében. Most kapta a tisztelendő úrtól, s hol tudná ő ezt vajon levásárolni a közelben? – kérdezte. Mondtam, jöjjön velem, én is éppen a boltba igyekszem. Vele is szóba elegyedtem, s megkérdeztem: hány éves tetszik lenni? Velem egyidős volt… A boltban nagy örömmel mutogatta az utalványt, s elkezdte telepakolni a kosarát – már amennyire a 3 ezerből futotta. A legjobban annak örült, hogy még kávét is vehetett rajta. A pénztárnál mögötte álltam, s mivel a bankkártyám mellett volt nálam kevés aprópénz is, felkészültem, hogy kisegítem, ha meghaladná a 3 ezer forintot a vásárlása. Sajnos sokkal több lett volna, így néhány árut visszavettek tőle, de így is nagyon örült. Ahogy kiléptem a boltból, hálálkodott, hogy megmutattam, hol vásárolhat, miközben remegő kézzel azonnal kibontott egy „óriás” Túró Rudit, s úgy nekiesett, mint aki napok óta nem látott ételt. Ő boldog volt, én pedig szomorú – de abban a helyzetben ez volt a helyénvaló…

– Kenyeres Ilona –








hirdetés