Sorsdöntő összecsapás következik

Kemény csatára van kilátás
Kemény csatára van kilátás - © Fotó: Napló-Archívum
Balmazújváros – A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő a gyenge formában lévő Soroksár ellen száll harcba a hétvégén.

Igazi „hatpontos”, ki–ki ütközetet rendeznek vasárnap 17 óra 30 perctől a Balmazújvárosi Városi Sportpályán, ahol a sereghajtó újvárosiak a 13., még bennmaradást jelentő pozíciót elfoglaló soroksáriakkal csatáznak az NB II. 26. játéknapján. A feleket jelenleg öt egység választja el egymástól, így a hajdúságiaknak mindenképpen nyerniük kell, ha a következő idényt is a másodosztályban szeretnék tölteni.

Pocsék széria

A Soroksár a téli pihenőt még a középmezőnyben töltötte, ennek ellenére öt fordulóval a zárás előtt a kiesés elől menekülnek a fővárosiak. A zuhanórepülésben lévő sárga–feketék ebben a naptári évben még nem diadalmaskodtak a pontvadászatban, kilenc meccsükből ötöt elvesztettek, míg négy alkalommal döntetlent tudtak felmutatni. Az Újváros riválisa 23 találatot termelt eddig, ennek jelentős részét Lovrencsics Balázs szerezte, a válogatott Lovrencsics Gergő testvére neve mellett 9 gól szerepel. Talán nem túlzunk, ha kijelentjük, a XXIII. kerületiek legismertebb személyét a kispadon kell keresni. Lisztes Krisztián március végén vette át a csapat irányítását Varga Attilától. Lisztes játékosként tagja volt a Ferencváros BL–főtábláig masírozó gárdájának, Németországban pedig a Werder Bremen légiósaként 2004–ben felemelhette a „Salátástálat”.

Hiányzó újvárosiak

Balmazújvárosi részről biztos lemarad a hétvégi bajnokiról a Szegeden kiállított Ante Batarelo, rajta kívül a szakmai stáb nem számíthat Virág Aladár, Igor Gál és Belényesi Miklós játékára sem, mindhárman sérüléssel bajlódnak. Feczkó Tamás segítője, Szergej Pacaj a balmazfoci.hu oldalon jellemezte a soron következő ellenfelet. Pacaj szerint külön figyelmet kell szentelniük a Huszák, Sándor, Lovrencsics trióra, emellett megemlítette, hogy a Soroksár masszív védelmét nem lesz könnyű áttörniük. A két együttes októberben feszült legutóbb egymásnak, akkor a soroksáriak jöttek ki győztesen a csatából, Lovrencsics, Péter Antal és Hodgyai révén magabiztosan, 3–0 arányban győzedelmeskedtek.

HBN–BÁ








hirdetés