Sokba kerülhet a tilosban dohányzás

Buszmegállótól is öt méter távolságot kell tartani
Buszmegállótól is öt méter távolságot kell tartani - © Fotó: Archív/Derencsényi István
Debrecen – Több tízezer forintos bírságot is kiszabhatnak a szabályszegőkre.

A debreceni közterület-felügyelők idén eddig 131 alkalommal intézkedtek dohányzásra vonatkozó tilalom megszegése miatt. A legtöbb jogsértést közterületen észlelték – tudatta érdeklődésünkre Tőzsér Gyula hatósági osztályvezető.

Hozzátette: a közterület-felügyelőnek a közterületen való dohányzás ellenőrzésére van jogköre, aki a szabályokat nem tartja be, arra 20 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedő egészségvédelmi bírságot szabhatnak ki. Ha a helyszíni bírság kirovásának feltételei fennállnak, és a törvénysértő a jogsértést elismeri, akkor helyszíni bírsággal zárulhat az ügy, ami maximum 30 ezer forint lehet.

Amennyiben a törvénysértő személy a jogsértést nem ismeri el, vagy a helyszíni bírság feltételei nem állnak fenn, úgy a közterület-felügyelő egészségvédelmi eljárást kezdeményez az egészségügyi államigazgatási szervnél.

E-cigire is vonatkozik

A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásnak szabályairól szóló törvény értelmében a kijelölt helyek kivételével sehol sem szabad dohányozni közterületen. Elektronikus cigarettát vagy dohányzást imitáló elektronikus eszközt használni szintén tilos közforgalmú intézménynek a nyilvánosság számára nyitva álló helyiségeiben, közösségi közlekedési eszközön, munkahelyen, közterületnek minősülő, a gyalogosforgalom számára nyitva álló aluljárókban és egyéb, zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő terekben, valamint közterületi játszótereken, továbbá a játszóterek külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül.

SzZs


Fotó: Pixabay
Brüsszel - Az Európai Unió tagállamai közül továbbra is Magyarországon volt a legmagasabb a tüdőrák okozta halálesetek aránya a halálos kimenetelű daganatos betegségeken belül - írta az uniós statisztikai hivatal a dohányzásmentes világnap alkalmából csütörtökön közzétett jelentésében. Az Eurosta...

Illusztráció - fitneszguru.com
Budapest - A dohányzás a szívbetegségek és a stroke vezető oka Magyarországon - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Magyarországi Irodája kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében. A dohányosok körében 2-4-szer nagyobb a szívkoszorúér-megbetegedések és az agyvérzés kialak...