Sokat javult

Sokat javult
© Fotó: Derencsényi István
A sors úgy hozta, hogy több mint egy hete kénytelen vagyok „tömegközlekedni”. Így már van némi fogalmam, milyen nap, mint nap buszozni vagy villamosra ülni. Égerházi Péter írása.

Korábbi, rendkívül ritka utazásaim rendre úgy kezdődtek, hogy az orrom előtt húztak ki a buszok a megállóból, még ha egy-két perccel előbb próbáltam is elérni azokat, ezért most még annál is korábban megérkeztem a várakozási pontra. Ám vagy pontosan a menetrend szerint vagy némi késéssel érkezett a jármű. Eleinte nem akartam elhinni, hogy ez most már tényleg így működik, ezért nem változtattam, hiába volt még az egy percnyi távolságra legalább három percem, már szaporáztam a lépteim. De egyetlen alkalommal sem ment el az orrom előtt a busz, ahogy még két hónapja is megesett velem a 48-as vonalán! Akkor azért bosszantott különösen, mert látnia kellett a sofőrnek, amikor a zebrán átfutva az éppen kanyarodó jármű után rohantam, hiszen pillanatra még fékezett is, de nem volt senki a megállóban, így lassan továbbment, és a nem messze lévő következő megállóban várta be az idejét!

Ezt a bosszúságot azonban most felülírta, hogy a Nagyállomás előtt már a lámpánál várakozó buszsofőr – bár némi rosszallással –, de kinyitotta az ajtót. Nem szabályos, csak emberséges volt.

Égerházi Péter








hirdetés