Sokan szavaztak a böszörményi mentőkre

A hajdúböszörményi mentők (ez egy korábbi felvétel) ismét örülhettek
A hajdúböszörményi mentők (ez egy korábbi felvétel) ismét örülhettek - © Fotó: Matey István
Debrecen, Hajdúböszörmény – A gyermekegészségügyet 13 éve támogató K&H gyógyvarázs program a helyi közösségeket is megmozgatta.

A közelmúltbeli területi pályázaton ugyanis szavazatával bárki hozzájárulhatott ahhoz, hogy az egészségügyi intézmények a gyermekek mindennapi vizsgálatát és gyógyulását segítő műszerekkel, eszközökkel vagy akár a közérzetüket javító, vidámabb környezettel gazdagodhassanak.

A szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott intézményekre három hónapon keresztül interneten és az ország 210 bankfiókjában lehetett leadni a voksokat. A szavazás során megmutatkozott, hogy a gyermekek egészsége sokak szívügye, hiszen a helyi közösségek összesen közel 240 ezer szavazatot adtak le a számukra legfontosabb gyógyellátó intézményekre. Ennek eredményeképpen a Hajdúböszörményi Mentőállomás is területi nyertesként került ki, így több százezer forint támogatást kapott, így a gyermekellátáshoz nélkülözhetetlen eszközöket szerezhetnek be.

A nyertesek az egyenként maximum bruttó 350 ezer forintot olyan mindennap alkalmazható eszközök beszerzésére fordíthatják, mint a véroxigénszint-mérő vagy a vénakereső, de most először arra is lehetőséget biztosítottak, hogy az orvosi műszerek beszerzése mellett a váróterem, a vizsgáló vagy a kórház barátságosabbá, otthonosabbá tételét is megvalósíthassák az intézmények.

HBN








hirdetés