Sokan pályáznak az angol trónra

Akt.:
Sokan pályáznak az angol trónra
© Illusztráció: Getty Images
Nagy-Britannia – A Premier League indulói rengeteg pénzt költöttek erősítésekre a mögöttünk hagyott hetekben.

Az európai elitligák közül elsőként Angliában ér véget a nyári szünet, szombaton kora délután (13:45–kor) elrajtol a 2015–2016–os szezon, méghozzá egy Manchester UnitedTottenham rangadóval.

Nem fukarkodtak

A nyár nem a spórolás jegyében zajlott a szigetországban, hiszen a húsz élvonalbeli csapat már több mint 500 millió fontot költött átigazolásokra. Ez az aprópénznek már most sem nevezhető összeg tovább hízhat, ugyanis a piac szűk egy hónap múlva zárja a kapuit. A pénzszórásban nem csupán az élcsapatok jeleskedtek, mivel mind a Crystal Palacenál, mind az újonc Watfordnál megdőlt az eddigi transzfercsúcs. A Palace 10 millió fontot áldozott Yohan Cabayera, míg a Darazsaknak Etienne Capoue megszerzéséért kellett mélyen a zsebükbe nyúlniuk.

Londoni állandóság

A szakértők szerint öt nagyágyú pályázik a legnagyobb eséllyel a bajnoki trófeára és a Bajnokok Ligája indulásra.
A címvédő Chelsea az állandóságra szavazott, óriási változás nem történt a Kékek keretében. Petr Cech ugyan távozott, de a cseh hálóőr Courtois mögött csak másodhegedűsnek számított. Érkezési oldalon Falcao nevét lehet kiemelni, a kolumbiai csatár a Manchester Unitednél nem váltotta meg a világot, kérdés, hogy José Mourinho mit tud kihozni belőle. Egyébként a BBC szakírója, Phil McNulty a portugál szakvezető tanítványait tartja a favoritoknak az aranyéremre.

Egy másik londoni együttesnél, az Arsenalnál sem kell sok új nevet megtanulniuk a drukkereknek. A kapuban Cech bizonyíthatja, hogy nem kopott meg a tudása, és képes bravúrjaival lendületet adni a csapattársaknak. Az Ágyúsok remekül hangoltak a pontvadászatra, a múlt héten a Chelsea 1–0–s legyőzésével begyűjtötték a Szuperkupát, az összecsapás egyetlen találatát Oxlade-Chamberlain lőtte.


A Manchester United–Tottenham rangadóval rajtol az angol bajnokság Fotó: AFP ©

Átalakuló trónkövetelők

A fővárostól távolabb jóval nagyobb sürgés–forgás volt jellemző. A Manchester City főként hazai játékosokat igazolt, a Polgárok 44 millió fontért szerezték meg Raheem Sterlinget, akit sokan Anglia legtehetségesebb fiataljaként tartanak számon.

A Manchester United menedzsere, Louis Van Gaal minden csapatrészben számíthat újoncokra. A MU a Premier League–éra (1992 óta nevezik így a bajnokságot) legeredményesebb alakulata 13 elsőséggel, ellenben Sir Alex Ferguson nyugdíjba vonulása óta nem szereztek trófeát a Vörös Ördögök.

A Liverpool magyar szempontból is érdekes tagja a mezőnynek, itt szerepel a Boltontól megkaparintott Bogdán Ádám, aki egyetlen honfitársunk a PL–ben. A Mersey–parti szimpatizánsok 1990 óta várnak az újabb bajnoki elsőségre, mindhiába. A keretben jelentős változások történtek, elhagyta a Poolt az ikon, Steven Gerrard, akinek a neve egybeforrt az együttessel, érkezési oldalon a Firmino, Benteke, Milner hármas neve kiválóan cseng, ők sokat tehetnek a Vörösök sikeres szereplésének érdekében.

Bemutatkoznak a „törpék”

Végezetül egy igazi Dávidról is érdemes pár szót ejteni, aki története során először jutott el a Góliátok földjére, a 116 éves történelemmel rendelkező Bournemouth idén debütál az élvonalban. A kiscsapatot néhány évvel ezelőtt még a csőd fenyegette, a 2008–2009–es idényben csupán a negyedosztályban sínylődött, így még inkább csodaszámba megy a feljutása. A keret összértékét a Transfermarkt kevesebb, mint 50 millió euróra taksálja, amit a Chelsea 564 milliós névsorával összevetve elenyészőnek nevezhetünk. Hogy a pályán mekkora különbség lesz a két fél között, arra majd december 5-én sorra kerülő Chelsea–Bournemouth mérkőzésen fény derül.

Magyarországon a világ egyik legerősebb küzdelemsorozataként számon tartott angol bajnokságot a Digi Sport tűzi műsorára.

HBN–BÁ








hirdetés