Sokan néznek új állás után

Sokan néznek új állás után
Budapest, Debrecen – Elsősorban a 18-34 évesek gondolják úgy, hogy egy éven belül munkát fognak keresni.

Tíz magyar internetezőből négy keres jelenleg is állást, és a munkával rendelkezők fele is várhatóan új munkahely után néz az elkövetkezendő 12 hónap során – derült ki a Jobinfo.hu megbízásából a KutatóCentrum által készített felmérésből.

A foglalkoztatottak is

– Megdöbbentő, hogy azok közül, akik a felmérés pillanatában állással rendelkeztek, minden második munkavállaló a közeljövőben nagy valószínűséggel új állás után néz – mondta Kristók Balázs, az állásportál vezetője. Azok között, akik jelenleg ugyan nem keresnek állást, de az elmúlt 3 évben igen, jóval többen (51 százalékban) számítanak rá, hogy az elkövetkezendő 12 hónapban ismét rákényszerülnek az álláshirdetések böngészésére, mint azok, akik már régebb óta nem keresenek új állást (21 százalék).

Az internetezők jellemzően a világhálót választják álláskeresésre is. A neten keresők körében az álláskereső oldalak (90 százalék) a legnépszerűbbek, ezt követik azok testre szabott hírlevelei (56 százalék), a keresők (54 százalék) és közvetlenül a kiválasztott cég honlapja (49 százalék), de a közösségi oldalakon is több mint ötödük tájékozódik. Az internetes csatornák mellett még gyakori az ismerősök, barátok, rokonok ajánlása és az apróhirdetési újságok böngészése.

A nők ismerősben bíznak

– Érdekesség, hogy a nők jellemzően inkább fordulnak a munkaügyi kirendeltségekhez és karrierirodákhoz, vagy számítanak ismerőseik, barátaik, rokonaik ajánlására, mint a férfiak. A hölgyektől a kreatívabb karrierépítés sem áll távol, a most futó szlogenpályázatunkon is több a női résztvevő. Az erősebbik nem viszont elsősorban a munkareő-közvetítői és fejvadász cégekben, az állásbörzékben vagy a kiválasztott vállalat közvetlen megkeresésében bízik – mondta a Jobinfo.hu szakembere.

Az interneten állást keresők között a felsőfokú végzettségűek több mint kétharmada a kiválasztott cég honlapján is tájékozódik, míg az internetes fórumokat jellemzően az alacsonyabban iskolázott internetezők keresik fel munkakeresés céljából.

HBN