Sokan bíznak a megye hétköznapi hőseiben

Akt.:
Sokan bíznak a megye hétköznapi hőseiben
© Fotó: Matey István
Debrecen – Kiosztottuk a díjakat a megye hétköznapi hőseinek, lapunk új játéka nyerteseinek.

– Ma, a hollywoodi filmek korában kissé talán elcsépeltnek tűnhet hősökről beszélni, pedig léteznek; olyan emberekkel élünk együtt, akikről nem is gondoljuk, hogy azok. Ha azonban az élet úgy hozza, például baleset történik vagy kórházba kerülünk, akkor látjuk meg bennük a hőst – mondta Boros Norbert mb. főszerkesztő csütörtökön, lapunk Hétköznapi hősök elnevezésű játékának díjátadóján, a debreceni Víztoronyban.

hetkoznapi2Fotó: Matey István

Emlékeztetett rá: a Hajdú-bihari Napló közösségformáló szerepet is betölt, így az év színészének vagy sportolójának megválasztása mellett idén – új kezdeményezésként – a megye hétköznapi hőseiről szóló játékot is indított. – Hogy e hősökben nagyon sokan bíznak, azt mutatja a rájuk érkezett rengeteg szavazat. Több mint háromezer voks döntött, ami a Napló életében is jelentős szám – hangsúlyozta.

Visszajelzés

A nyertesek köszönetüket fejezték ki az őket jelölőknek és a rájuk szavazóknak is.

Bíró Sándor, a rendőr kategória győztese úgy véli, szakmájában olyan vonalat képvisel – a kutyás rendőröket –, akik népszerűek. Mint elmondta, munkájában a kutyákkal való foglalatosságot szereti legjobban, ez a hobbija is, ebben tud leginkább kibontakozni.

Szilágyiné Lakatos Tünde (egészségügyi dolgozó) szerint az elismerés szól a Bethlen utcai járóbeteg-szakrendelő egész fizikoterápiás csoportjának, akiknek munkáját a betegek értékelik, illetve ráirányítja a figyelmet a gyógytornász szakmára.

– A díj arról szól számomra, hogyan tudok példát mutatni a környezetemben élőknek, vagy akár idegeneknek is. Megtartani is meg kell tudni, vagyis nemcsak egyszer példaképnek lenni, hanem továbbra is e szerint dolgozni – mutatott rá Deák Szabolcs (tűzoltó).

L. Ritók Nóra (önkéntes) elmondta, jó érzés visszacsatolást kapni arról, hogy az emberek értékelik, ha valaki munkaidején, erején túl is a társadalmi problémák megoldása érdekében tevékenykedik.

– A pedagógus munkájának eredményessége nehezen mérhető, egy ilyen elismerés a legjobb visszajelzés. Szülők, tanítványok jelöltek, akik így köszönték meg, hogy pályafutásom alatt tanárként, edzőként sokat tettem – mondta Lakatos István (tanár), megjegyezve, családja támogatása e pályán nagyon fontos volt.

SzT


A győztesek

Bíró Sándor rendőr főtörzsőrmester a megyei rendőr-főkapitányságon végzi munkáját tizennyolc éve, mint kutyavezető rendőr. Családja több tagja is a rendőr szakmát választotta. Nagyon kedveli a négylábúakat, ezért szabadidejében is velük foglalkozik. Sárándon él feleségével és gyermekével.

Deák Szabolcs címzetes tűzoltó főtörzszászlós tizenkilenc éve tűzoltó. Édesapja és a testvére is ezt a hivatást választotta. A HUNOR hivatásos nehéz kutató mentőszervezet tagja. Szabadidejében a futás a szenvedélye, több maratoni távot teljesített. Feleségével és két fiával él.

Lakatos István a Vénkerti Általános Iskolában tanított testnevelést, egy éve nyugdíjas, de ma is aktívan foglalkozik a tornával és a sporttal. Pályája során mindig fontosnak tartotta, hogy megszerettesse a gyerekekkel a mozgást, és hogy mindegyikük a maga képességeihez mérten teljesítsen. Feleségével két felnőtt gyermekkel büszkélkednek.

L. Ritók Nóra pedagógusként kezdte a pályáját, majd 1999-ben megalapította az Igazgyöngy Alapítványt, mely ma komplex stratégiát fejleszt hátrányos helyzetű gyerekeknek, illetve a fenntartásában működő művészeti iskola nemzetközileg is jegyzett gyermek képzőművészeti műhely. L. Ritók Nóra grafikusművész is, kiállításai vannak, és rendszeres publikációi jelennek meg. Szabadidejét családjával, kisunokájával tölti.

Szilágyiné Lakatos Tünde 2002 óta a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet rehabilitációs osztályán dolgozik. Arra törekszik, hogy a páciensek minél hamarabb felépüljenek és teljes életet tudjanak élni. Fontos számára a beteg lelkiállapota is. Folyamatosan képzi magát, jelenleg PhD hallgató. Egy hétéves és egy nyolcéves gyermek édesanyja. Szabadidejében sportol, leginkább futni szokott.








hirdetés