Sírás és nevetés határán színes is lehet a halál

A Víg özvegyben
A Víg özvegyben - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A Nemzeti Színház művésze meghatározó alakja a debreceni kulturális életnek. Interjú Bakos-Kiss Gábor színésszel.

– Ha lehet ezt a szót használni, hogy „anyaszínház”, akkor nekem a debreceni volt az, ide csábított Vidnyánszky Attila. A városban töltött évek nem csak a Csokonai Színház miatt voltak meghatározók az életemben; taníthattam az Ady gimnáziumban és számos más kulturális projektben részt vehettem. Nagyon termékeny időszaka volt ez az életemnek – mondta Bakos-Kiss Gábor nyíregyházi születésű színész, aki második alkalommal testesítette meg István királyt a Virágkarneváli hét zárógáláján.

Szabadúszóként dolgoztál, mielőtt a cívisvárosba szerződtél. Miért döntöttél a változás mellett?

Bakos-Kiss Gábor: A válasz nagyon egyszerű és tömör: Vidnyánszky Attila személye miatt mentem Debrecenbe. Attila már a Színművészeti Egyetemen is tanított engem, akkor alakult ki köztünk termékeny kapcsolat, amely aztán az évek során mester-tanítvány viszonnyá fejlődött. Ebben a mai, értékekben szegény világban, amelyben nagyon könnyű a középszerűnek, a kommersznek felülni, fontos, hogy legyen az embernek mentora, aki segíti, tanítja a hivatása felé vezető útján, egy életen keresztül. Ezért lett vége az addigi „szabadúszásnak”, ami bár termékeny volt és amely során rengeteg nagyszerű emberrel találkoztam, dolgoztam, mégis azt éreztem, ha tovább szeretnék fejlődni, akkor a Csokonai Színházhoz kell szerződnöm.

Te magad is tanítottál az Ady Endre Gimnáziumban.

Bakos-Kiss Gábor: Nagyon szerettem azt a két évet, bár nem volt könnyű. Becsülöm a pedagógusokat, hogy éveken át foglalkoznak egy-egy osztállyal, csoporttal. A dráma tagozatos diákok, jellemzően szeretnének színházzal foglalkozni, akár élethivatásszerűen. Szívesen csatlakoztam ehhez a csapathoz, amikor Várhalmi Ilona, Cila néni megkeresett. Volt tanításban tapasztalatom – hiszen régóta vezetem a Magyar Versmondók Egyesülete nyári színész-előadóművész felkészítő műhelyét – de egy teljes tanévet együtt dolgozni fiatalokkal más jellegű odafigyelést igényelt. Hogy ezekkel a munkákkal eljutottunk különböző fesztiválokra, illetve az osztályomból hárman felvételt nyertek a Színművészeti Egyetemre, talán mutatja, nem volt hiábavaló a ténykedésem.

Idén januárban professzionális körülmények között is rendezhettél.

Bakos-Kiss Gábor: Már a Színművészetin javasolták a tanáraim, hogy egyszer el kellene kezdenem rendezni. Mivel a korábbi próbálkozásaim – a versmondó egyesületben és az Ady-ban – nagyon bíztatóak voltak, örömmel mondtam igent Váci Dunakanyar Színházban adódó lehetőségre. Ott azt és azokkal rendezhettem, amit és akikkel szerettem volna. Elsősorban színész vagyok. Nem is tudnám meghazudtolni önmagam, még ha egy darab kapcsán rendezőként jelenek is meg. Vannak ötleteim, „látomásaim” az adott előadás egészét illetően, de igyekszem legfőképp úgy segíteni a színészeknek, hogy mint egy jó kolléga figyelem őket és a színpadot.

Slawomir Mrozek: Özvegyek című abszurd komédiájával az európai kultúrában tabuként kezelt halál témájához nyúltál. Nem tartottál attól, hogy megosztó lesz a végeredmény?

Bakos-Kiss Gábor: Azért esett erre a színműre a választásom, mert engem személy szerint nagyon foglalkoztat a téma. Egész életemben nagyon féltem a haláltól és arra gondoltam, hogy ezen a színművön keresztül, a humor szemüvegén átpillantva talán sikerül szembenézni vele. Amikor Mrozek ezt az alkotást írta, egy olyan élmény után volt, ami megváltoztatta az életét. Visszatért a klinikai halál állapotából. Ez egy nagyon izgalmas lehetőséget adott neki arra, hogy pozitívan és komikusan jelenítse meg a halált. Talán nem véletlen, hogy ő ezt már Mexikóban jegyezte le, ahol az európaihoz képest egészen más szemszögből tekintenek a végre. Ezt a felfogást próbáltam megjeleníteni színes vibrálásként, ellentétben a mi európai fekete-fehér képünkkel. Azzal a pici „hártyával” próbáltunk játszani, ami elválasztja a nevetést és a sírást, a gyászt és az elengedést.

A következő rendezésedben is megjelenik a halál gondolata.

Bakos-Kiss Gábor: Jean Genet A cselédek című darabjában szintén ott van ez a téma. És ha egy kis párhuzamot szeretnék vonni a két előadás között – azon túl, hogy itt és az Özvegyekben nők állnak a középpontban – akkor talán a vibráló szövegeket mondanám. Ez nem csak színészi szempontból kihívás. A darab egy madame-ról és az ő két cselédjéről szól, valamint az irányítási vágyról. De megjelenik a kérdés, hogy igazából ki vezényel kit, egy olyan történetben, amelyben a halál áll a középpontban.

Milyen lesz a következő évadod?

Bakos-Kiss Gábor: A Don Quijote premierjével indul a Nemzeti Színházban, ezt követi A cselédek bemutatója a Váci Dunakanyar Színházban majd az évad egy vendégjátékkal folytatódik a kaposvári színházban, ahol Júdást fogom játszani a Jézus Krisztus Szupersztár című előadásban, Bozsik Yvette rendezésében. Ezeket követően pedig a Nemzeti Színházban lesz még három bemutatóm.

HBN–Némethy Norbert








hirdetés