Sínekre terelte nyáját egy bocskaikerti juhász, meg is történt a baj

Sínekre terelte nyáját egy bocskaikerti juhász, meg is történt a baj
© Fotó: police.hu
Bocskaikert – Elütött a vonat három vasúti sínekre tévedt juhot.

Egy férfi 2016. május 17-én, Bocskaikertben 8 óra 50 perc körül a felügyeletére bízott 140 birkát az Apafa és Hajdúhadház közötti vasúti átjárón akarta áthajtani. A juhász nem volt képes irányítani az állatokat és közülük három az éppen akkor érkező vonat elé került. A mozdonyvezető hangjelzést adott, majd gyorsfékezett, de nem tudta elkerülni, hogy elüsse a juhokat, amelyek a helyszínen elpusztultak.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki K. Lászlót, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A 64 éves bocskaikerti férfi ellen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a vasúti közlekedés biztonsága elleni vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a járási ügyészségnek.

– police.hu –








hirdetés