2012.01.31 11:18; Frissítve: 2012.01.31 11:18


Sima hazai vereség a rivális Gödöllőtől

Sima hazai vereség a rivális Gödöllőtől
Futsal - Nem tudott gólt rúgni az Armada a Hódos Imre-sportcsarnokban.

Presztízsmeccs várt hétfő este Debrecenben a DEAC Armada férfi futsalegyüttesére; azt a Gödöllői Bikákat fogadták Kozma Mihály vezetőedző tanítványai, amelyiket mindössze egy ponttal előztek meg a tabellán a bajnoki forduló előtt.

Az előjelek mindenesetre nem voltak rosszak, hiszen ősszel Gödöllőn a cívisvárosiak nyerték a két együttes összecsapását, a január végi meccsre pedig mindkét gárda úgy érkezett, hogy az előző körben győzedelmeskedett.

Bár kiélezett csatára volt kilátás, végül a vendégek magabiztos diadalt arattak hétfő este a Hódos Imre-sportcsarnokban. A hetedik percben szerezték meg a vezetést, az első félidő végén ünnepelhették második góljukat, így már a szünetben 2–0 volt az állás a Pest megyeiek javára.

A második játékrészben sem örülhettek a hazai csapat hívei. Nagy Roland a huszonharmadik és a huszonkilencedik percben is növelte a Gödöllői Bikák előnyét, majd a mérkőzés végén Szente állította be a végeredményt. 5–0-ra nyertek a vendégek, az Armadának szépítenie sem sikerült ezúttal.

Győzelmével a Gödöllő a bajnoki tabella harmadik helyére ugrott – megelőzve a Colorspectrum Aramist is –, a DEAC Armada pedig az ötödik helyen tanyázik, de mindössze két pont választja el hétfői ellenfelétől, azaz nagyon szoros ez a boly.

Az Armadára hétfőn újabb komoly feladat vár: a Colorspectrum Aramis otthonába látogat.

HBN

 

DEAC Armada–Gödöllői Bikák 0–5 (0–2)

 

Debrecen, vezette: L. Tóth L., Takács A., Veres J.

DEAC Armada: Szalánczi – Kiss A., Siska, Szentjobbi, Domokos. Cserék: Elek, Ábel, Nagy Zs., Berecz, Fekete, Angyalos. Edző: Kozma Mihály.

Gödöllői Bikák: Ács – Ughy, Szente, Frank P., Vidák. Cserék: Hegedűs, Biczi, Baranyai, Nagy R., Simonyi, Schrancz, Jenei. Edző: Szente Tamás.

Gólszerzők: Ughy (7. perc), Jenei (18. p.), Nagy R. (23. p.), Nagy R. (29. p.), Szente (40. p.).

Sárga lap: Berecz (14. p.), Szentjobbi (15. p.), Frank P. (29. p.), Nagy Zs. (36. p.).


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Labdarúgó NB I – Góllövőlista
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája: tovább »
Kajak-kenu Vk, Duisburg – Kizárták a Kovács, Janics párost
Budapest/Duisburg, 2012. május 26., szombat (MTI) - A középfutamot követően kizárták a versenyből az 500 [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Bajnok az Eger, 26 év után szerepelhet ismét az élvonalban
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Az Eger a Debrecen második csapata felett aratott szombati sikerével az [...] tovább »
Gemenci Nagydíj – Vígh Zoltán ezüstérmes
Szekszárd, 2012. május 26., szombat (MTI) - A hagyományos villanyfényes kritériumversennyel zárult a 38. Gemenci [...] tovább »
NB III-as eredmények
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a pénteken, illetve szombaton rendezett mérkőzések eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés