Sikersztori: elitben a Ziccer Tigrisek lányai

Sikersztori: elitben a Ziccer Tigrisek lányai
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – A klubtörténeti sikert ért el a Ziccer Tigrisek ZITI leány tini kosárlabdacsapata: az U13-as alakulat bejutott az ország legjobb 8 gárdája közé. Ez az eredmény azért nagy bravúr, mert a kisebbekkel évről évre ott vannak a legjobbak között Kecskeméti János (Kecsu bá) tanítványai, ám ilyen magas korosztályban ideig még nem sikerült az elitbe kerülni a hat éve alakult női szakosztálynak.

A középdöntőben a Kanizsa DKK, a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia és a Sopron volt a debreceniek ellenfele, a csoportból az első két helyezett jutott a döntőbe. A ZITI a Soprontól kikapott (40–108), viszont a másik két ellenfelét legyőzte: a Kanizsát 82–61-re, míg a Kecskemétet 58–55-re múlták felül Jankó Dóráék.

A cívisvárosiak számára a legjobbak között a Sopron, a Szekszárd, a Baja, a Csata DSE, a Miskolc, a Rátgéber Akadémia és a Török Flóris Törekvés lesz az ellenfél – a helyszín jelenleg még kérdéses. A debreceniek sikerének értékét növeli, hogy olyan neves utánpótlás műhelyek nem jutottak a fináléba, mint a Vasas Akadémia, az MTK, a Pécsi VSK, a Nyíregyháza és a BEAC.

HBN


A középdöntő eredményei:

ZITI-Kanizsa DKK 82-61 (19-12, 21-11, 12-14, 30-15)

ZITI: Mondl Petra 4, Shirian Jázmin 6, Erdey Júlia, Jankó Dóra 18/3, Kiss Gréta 3, Szabó Szabina 3, Bukovinszky Luca, Nagy Beatrix, Pallai Petra 13, Szabó Zita 17, Molnár Adrienn 14, Papp Nelli 4.
Kecskeméti János: Az eredmény nem mutatja azt a hatalmas küzdelmet, ami megmutatkozott a pályán. Sajnos nem tudtuk kihasználni a magassági fölényünket és gondjaink támadtak a befutások védésével. Az utolsó negyedre már szépen játszottunk. Az első meccs mindig nehéz…

ZITI-Kecskeméti Kosárlabda Akadémia 58-55 (6-11, 16-9, 16-22, 20-13)

ZITI: Mondl Petra, Shirian Jázmin 2, Erdey Júlia, Jankó Dóra 7,Kiss Gréta 6, Szabó Szabina , Bukovinszky Luca, Nagy Beatrix, Pallai Petra 5, Szabó Zita 19, Molnár Adrienn 10, Papp Nelli 9.
Kecskeméti János: A Kecskemét gyorsabb és sokkal harcosabb volt. Nem tudtunk mit kezdeni a faulthatáron és azon túl is dolgozó ellenféllel, de az, hogy többen sérülten és betegen is játszani akartak, ez sok mindent elárul a lányaink hozzáállásáról. Az utolsó négy percre hat pont hátránnyal fordultunk, ám ekkor egy 12-3-as rohanást produkáltunk. Aki ott volt és látta, az tudja, hogy a hatalmas közhely erre az eredményre igaz: a szív diadala volt!

ZITI- Sopron 40-108 (10-25, 15-15, 6-44, 9-24)

ZITI: Mondl Petra 1, Shirian Jázmin , Erdey Júlia 5, Jankó Dóra 5, Kiss Gréta , Szabó Szabina, Bukovinszky Luca 2, Nagy Beatrix, Pallai Petra 5,Szabó Zita 6, Molnár Adrienn 9, Papp Nelli 7.
Kecskeméti János: A második negyed hízelgő, a harmadik túlzó, az igazság a kettő között van. Mindkét csapat boldog volt a döntőbe jutás okán, ők ezt egy hibátlan játékkal, mi pedig csendesen mosolyogva ünnepeltük.




Sporthírek






hirdetés