Sikeresen fellőtték az európai jégmérő, klíma-felderítő szondát

Sikeresen felbocsátották csütörtökön az Európai Űrügynökség (ESA) Cryosat-2 nevű szondáját.

A szatellit feladata, hogy az arktiszi és az antarktiszi, valamint a grönlandi tengeri és szárazföldi jégtakaró vizsgálatával adatokat szolgáltasson a klímaváltozásra, illetve annak folyamatára.

A Cryosat-2-öt a kazahsztáni Bajkonurból vitte fel egy orosz rakéta. A szonda alig több mint negyedórával később földkörüli pályára állt. Az ESA azt közölte, hogy a szonda jelet küldött a fellövés után az ügynökség darmstadti központjába, ebből tudták meg, hogy a küldetés sikerrel elindult.

A szonda egy új radartechnikát alkalmazva méri majd az Északi- és a Déli-sark jégtakarójának vastagságát, és feladata lesz a sarkköri jég térfogatának kiértékelése is.

A most felbocsátott szondának volt egy ikertestvére. Az első Cryosat-2 azonban 2005-ben rakétahiba miatt megsemmisült. A kudarc öt évvel késleltette az Európai Űrügynökség misszióját, amire a jéggel foglalkozó tudósok már az 1990-es évek óta vártak.

– Független Hírügynökség –

Címkék: , , ,