Sikeres és takarékos a Debreceni Egyetem elektromos autója

Akt.:
Sikeres és takarékos a Debreceni Egyetem elektromos autója
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – A tavaly elért eredményen javítva sikerrel szerepelt és a 29. helyen zárt a Debreceni Egyetem Műszaki Karának csapata a Shell Eco-marathonon, amelyet május 25-28. között a Queen Elizabeth Olimpiai Parkban rendeztek Londonban.

A verseny célja, hogy kiderüljön, ki tudja a leghosszabb távot megtenni 1 liter üzemanyaggal, vagy 1 kWh árammal. Az idei megmérettetésre 28 ország 178 csapata nevezett. Magyarországot a DE MK TEAM mellett a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola, valamint a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói képviselték. Mindhárom induló magyar csapat elektromos energiát használt az autók meghajtására.

sh2

Fotó: unideb.hu

– Idén az új motorral és az új elektronikai vezérléssel indultunk a versenyen, és ha csak minimálisan is, de sikerült feljebb lépni a rangsorban – mondta Varga Tamás Antal a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszék munkatársa, a csapat menedzsere.

A szervezők szerint az eredményeket jelentősen befolyásolta a kivételesen magas hőmérséklet. Nagy kihívást jelentett a résztvevőknek, hogy mennyire tudják autóikat, illetve a technikájukat a melegebb időjáráshoz igazítani. Mindezek ellenére a városi koncepció kategóriában induló francia egyetemisták új világrekordot állítottak fel, hiszen a belsőégésű motorral működő autójukkal 658 kilométernek megfelelő távot tettek meg 1 liter üzemanyaggal, bizonyítva a Shell Eco-marathon vállalását: inspirálni és kihívás elé állítani a jövő mérnökeit, hogy új ötletekkel és fejlesztésekkel kísérletezzenek, amelyekkel választ adhatnak a jövő energetikai kihívásaira.

sh3

Fotó: unideb.hu

– Csapatunk nagyon motivált és már a nyáron elkezdjük a felkészülést a jövő évi versenyre, ahol a versenytapasztalatokat is felhasználva szeretnénk még jobb eredményt elérni – mondta Mankovits Tamás, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője.

– Debreceni Egyetem –


A csapat tagjai:

Hallgatók:

  • Balázs Dávid mechatronikai mérnök BSc
  • Dári Zoltán gépészmérnök BSc
  • Heuer Dániel gépészmérnök BSc
  • Kabai Dóra műszaki menedzser BSc
  • Kincses Dávid gépészmérnök BSc
  • Kovács Viktória Ilona építőmérnöki BSc
  • Lemperger László gépészmérnök BSc
  • Magyari Attila gépészmérnöki BSc
  • Mezei Lajos gépészmérnöki MSc
  • Németh Anikó Barbara építőmérnöki BSc
  • Pajkos Dorottya műszaki menedzser Bsc
  • Pataki Lehel gépészmérnök BSc
  • Póta Hunor Péter mechatronikai mérnök BSc
  • Szeszák Bence Márk gépészmérnök BSc
  • Veszelszki Krisztián gépészmérnök BSc
  • Vida Gábor gépészmérnök BSc

Felkészítő tanárok:

  • Hajdu Sándor Gépészmérnöki Tanszék
  • Mankovits Tamás Gépészmérnöki Tanszék
  • Gábora András Gépészmérnöki Tanszék
  • Varga Tamás Antal Gépészmérnöki Tanszék








hirdetés