Sétány a Nagyerdőn, nagyobb jégcsarnok – Egy csomó fejlesztésről dönthetnek a következő közgyűlésen

Új sétányt kaphat a Nagyerdő
Új sétányt kaphat a Nagyerdő - © Fotó: Derencsényi István, archív
Debrecen – Öltözőkkel és multifunkcionális teremmel bővítenék a Derék utcai jégcsarnokot.

Sétánnyá alakítanák a Nagyerdőn a II. János Pál pápa teret a Nagyerdei körúttal összekötő Oláh Gábor utcát. Az önkormányzat tervei szerint a térburkolattal ellátott sétányt úgy alakíttatnák ki, hogy a zöldfelület aránya ne változzon, vagy inkább növekedjen. A csütörtöki közgyűlés elé kerülő előterjesztés szerint a célforgalmat a jövőben is beengednék, de a parkolók megszűnnének. A beruházás részeként lerövidítenék a Pallagi úti tartalék villamosvágányt, ez a sín a jövőben csak a gyógyfürdő bejáratánál lévő átjáróig érne. A megmaradó vágányokat úgy építenék át, hogy azokon lehessen sétálni. Szintén tervbe vették a fürdő területén található kabinsor elbontását.

Fejlesztés a repülőtérnél

Gazdasági övezetté minősítené az önkormányzat a repülőtértől északra, a Tégláskert és a Mikepércsi út között található beépítetlen területet, melynek tulajdonosa részben a Debreceni Vagyonkezelő Zrt., részben a Cívis Ház Zrt. A 84 hektáros ingatlan infrastruktúrájának kiépítése számítások szerint 4,6 milliárd forintba kerülne, mely összeget pályázaton szeretnének az államtól elnyerni. Amennyiben ez sikerül, például új ivóvíz és csatornarendszert, gáz- és elektromos hálózatot alakítanának ki. A Mikepércsi úti áruház melletti körforgalomtól a Halász utcáig egy 760 méter hosszú gyűjtőutat építenének. Szintén tervezik a Vértesi út a repülőtér irányába vezető bekötő útjának a rekonstrukcióját, kiépítését.

Nagyobb lesz a jégcsarnok

Ismét bővíteni szeretnék a Derék utcai jégcsarnokot.


jeg

Fotó: Matey István


A közgyűlés várhatóan szintén csütörtökön tárgyalja azt az előterjesztést, melynek értelmében a létesítményt TAO-s pénzből öltözőkkel és multifunkcionális teremmel egészítenék ki. A 418 négyzetméteres új épületrész a régebbi csarnokhoz csatlakozna. A júliusban kezdődő és novemberre véget érő beruházás várhatóan 150 millió forintba fog kerülni.

Új osztály az időseknek

Az idős demens betegek gondozására szolgáló, elkülönített 50 férőhelyes egységet alakítana ki a debreceni önkormányzat a Pallagi úti Idősek Házában. Az intézményben jelenleg 32 ilyen súlyos állapotban lévő embert látnak el. Amennyiben a csütörtöki közgyűlésen elfogadják, a beruházás megvalósítás érdekében pályázatot nyújtanak be egy állami alaphoz, ahonnan 20 milliót remélnek elnyerni az összesen csaknem 27 millió forintba kerülő beruházáshoz. A pályázati pénzből a homlokzati részre új, jól szigetelő, speciális ajtókat, ablakokat vásárolnának.

HBN–OCs








hirdetés