2012.02.12 13:53; Frissítve: 2012.02.12 13:53


Séta az erdőben: ez is természetjárás

Séta az erdőben: ez is természetjárás
Debrecen – Február elején egy teljes hétre bőséges választékot ad a természetjárást kedvelők számára a Hajdú-Bihar Megyei – Debrecen Városi Természetjáró Szövetség vetítésekből, előadásokból, vetélkedőből, gyalogtúrából és bálból álló kínálata.

Idén már 49. alkalommal szervezik a programsorozatot, tehát a rendszerváltást is bőven túlélte a közösség, amely pályázatokból tartja fenn magát, illetve a megyei önkormányzat segítségét élvezi – tájékoztatott Bíró Csaba elnök.

– Alapprogramunk a túrázás, 14 megyei tagszervezetünk van, a honlapunkon tesszük közé aktuális programjainkat, például az iskolásoknak kiírt pályázatainkat – mondta Bíró Csaba. A közösség fontosnak tartja, hogy a hazai, környékbeli tájakat is megismerjék, ezért a Déri Múzeum munkatársa Debrecen környékéről, nemzeti parkunk munkatársa pedig Hortobágyról mesélt a héten.

Olcsó és egészséges

A turistavezető nem panaszból ugyan, de utalt rá, hogy a közlekedés még a gyalogtúra-szervezéskor is problémás, hiszen költséges a tömegközlekedés. A kirándulók átlagéletkoráról érdeklődtünk, s megtudtuk, több az idős, van, aki 60 éves korában szeret bele a természetjárásba. – A gyerekek sajnos elég kényelmesek, az internet és a televízió nagy ellenségünk, s már kevés az az oktatási intézmény, amely megengedheti, hogy túrák szervezéséért pótlékot adjon a pedagógusának – vélekedik az elnök.

Azért arra kértük, adjon tanácsot, hogyan lehetne kibillenteni a családokat a “kényelemből”, s biztatni a kirándulásokra. – A séta, a túra a legolcsóbb kirándulás, bármerre megtehetjük, még úgy is, hogy elautózik a család az erdőig, onnan pedig gyalogszerrel levegőznek egy órát. Ki kell próbálni!

Pénteki és szombati program:
Pénteken 17 órakor a debreceni Művelődési Központban Erőss zsolt expedíciós hegymászó volt a vendégük.
Szombaton záró gyalogtúrára indultak dr. Pásztor Tamás vezetésével 9.30 órakor a Doberdó-kartács utca sarkáról Zelemérig.

A szövetség honlapja: www.hajdutura.hu


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Orbán: olyan helyre kell sportlétesítményeket építeni, mint Debrecen
Debrecen, 2012. május 26., szombat (MTI) - Debrecen egy nagy ipari központ, amely az ország egyik leggyorsabban [...] tovább »
Kettős tragédia a frontális ütközés nyomán a 36-os főúton
Tiszavasvári és Újtikos között kellett teljes szélességében lezárni a 36-os főutat szombat délután mert egy [...] tovább »
Három halott Újtikosnál: bennégtek a személygépkocsi utasai
Újtikos, 2012. május 26., szombat (MTI) - Bennégtek az utasai annak a személygépkocsinak, amely autóbusszal [...] tovább »
Taekwon-do tábor Komádiban
Komádi - Komádi városában, mintegy tizenketten, a koreai eredetű harcművészetet a TAEKWON-DO, -t (lábbal és [...] tovább »
Pollenhelyzet – A napokban a pázsitfűfélék, de hamarosan más allergének is gondot okozhatnak az allergiásoknak
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A napokban a pázsitfűfélék okozhatnak tüneteket az arra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés