Seselj szabadon bocsátását kéri majd

Szabadlábra helyezését kéri majd a Hágai Nemzetközi Törvényszéktől a háborús bűnökkel vádolt férfi.

A Szerb Radikális Párt elnöke kedden azt mondta: amint a törvényszék befejezi a bizonyítékok bemutatását, hivatalosan is kéri, hogy engedjék ki. A szélsőséges politikus szerint eddig semmivel sem tudták bizonyítani bűnösségét. Mint mondta: egyetlen tanú vallomása sem igazolta a vádpontokat.

A belgrádi Blic című napilap tudósítása szerint a törvényszék március végéig fejezheti be a tanúk meghallgatását. A szabályok szerint ekkor kérhetik a vádlottak szabadon engedésüket, ha nem látják bizonyítottnak a vádpontokat. A szabadon engedésről a bírói tanácsnak kell döntenie. Ha elutasítják, akkor a per folytatódik, és a védelemnek kell előállnia bizonyítékaival. Seselj korábban azt mondta: nem akar bizonyítékokat bemutatni, sem tanúkat meghallgatni. Ezt az állítását nemrég finomította a politikus.

Seseljt horvátok és muzulmánok elleni bűnök elkövetésével vádolják. A Hágai Nemzetközi Törvényszéken a délszláv háborúban játszott szerepét vizsgálják.