Sérültek, gázolás, megannyi koccanás: balesetek megyeszerte

Akt.:
Sérültek, gázolás, megannyi koccanás: balesetek megyeszerte
© Fotó: Derencsényi István
Hajdú-Bihar – Igaz, hogy karácsonyra vártuk, és nem mindenki örül a hónak.

Megváltoztak a kocsikázás szabályai hétfőn délután 16 óra körül, elkezdődött ugyanis és elég kitartónak tűnik a havazás. Még alig fél centi hullott a hűs és utat jelentősen betakaró csapadékból, amikor már balesetekről érkeztek a hírek. Debrecenben és Józsán is két-két személygépkocsi ütközött, míg a 471-es út 7. kilométerszelvényénél egy menetrend szerint közlekedő busz fordult keresztbe az úton. Az M35-ös egyik közeli lehajtójánál, valamint Kaba térségében árokba csúszott egy autó. Hajdúszoboszlón kerékpárost ütött el egy autó, szerencsére nem esett komoly baja. A mentők rajta kívül “csak” két bokasérülést láttak el, ők gyalogosan botlottak el a csúszós utakon. A katasztrófavédelemnek sem kellett megyénkben sehol segítséget nyújtani este 20 óráig.
A közlekedők, ahogyan a rendőrség tanácsolta, higgadtan és motorféket használva vészelték át a délutáni iskolából, munkahelyről való hazamenetelt, a belvárosban sőt a 35-ösön is helyenként 20-szal kellett araszolni, a Debrecen-Hajdúböszörmény utat pedig a szokásos 15 helyett 45 perc alatt lehetett megtenni. Estére, miután lezajlott a délutáni forgalom, elcsendesedtek az utak, aki tehette, behúzódott otthonába.

HBN-BB ​








hirdetés