Örök kérdés

2020.01.22. 14:01

Hol aludjon a gyerek?

Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy vajon mi az egészséges: együtt vagy külön aludjanak a szülőktől az újszülöttek, illetve a kisgyerekek.

Forrás: Shutterstock

Mindkét verziónak vannak előnyei és hátrányai, nincs kőbe vésett szabály – derítette ki a Bors.

Bojti Andrea gyermekpszichológus a lapnak elmondta:

családonként eltérő lehet, mi az előnyösebb a gyermek, illetve a szülők szempontjából,

de általában azért szerencsés, ha legalább újszülött korban, vagyis az első három hónapban a baba legalább egy légtérben, ha nem is feltétlenül egy ágyban alszik az édesanyjával és az édesapjával.

Sok családban ott van a kiságy a szülőké mellett. Olyan esetekről is hallani, hogy a babák kifejezetten a szülők között al­szanak el. Persze vannak olyan családok, amelyek ezzel nem értenek egyet, igaz előbb-utóbb, de legkésőbb az óvodáskor vége felé általában maguk a gyermekek igénylik, hogy különszobába költözhessenek – mondta a Borsnak a szakember, aki azzal az érveléssel is egyetért, hogy

egyes házasságok azért mennek tönkre, mert a szülők előbb-utóbb teljesen elhanyagolják egymást a gyerek hálószobában való jelenléte miatt.

Ha ezt a problémát a felek nem tudják megoldani, nyilvánvalóan nem szerencsés, ha a gyerekkel együtt térnek nyugovóra. Fontos, hogy az együtt alvás- külön alvás kérdése ne váljon kapcsolati játszmává. Én leggyakrabban azt javaslom, hogy amíg a gyermeket szoptatni szükséges, tehát jellemzően egyéves koráig, jó, ha az anya a közelében marad –magyarázta a pszichológus.

Hozzátette: sok családban alapvetően külön töltik az éjszakát a gyerekek, ám rendszeresen átmennek a szüleikhez az éjszaka közepén.

A kisgyermekek mindenféle szörnyektől és árnyékoktól tartanak, ezért szükségük van a támaszra a lelki megnyugvás érdekében.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!