online mozi

2020.06.03. 10:23

Különleges beszélgetésre várja az Apolló a filmek szerelmeseit

Érdekes témákkal búcsúzik az online tértől a filmszínház.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Az Apolló mozi március 26-án indította útjára azt az élő beszélgetéssel egybekötött online filmklubot, amelynek során hetente több száz nézőnek vitték el az otthonába a magyar filmkultúra emlékezetes alkotásait. A veszélyhelyzet miatt bevezetett korlátozások enyhítése lehetővé teszi, hogy a virtuális térből fokozatosan kilépjünk, így júniusban az Apolló mozi a Nagyerdei Szabadtérin kertmozi keretében várja majd a nézőit, a részletekről rövidesen tájékoztatást adunk – olvasható a filmszínház közleményében.

Az online filmklub ezért most búcsúzik, és zárásképpen, tizedik alkalommal egy érdekes filmes beszélgetésre hívja a mozi szerelmeseit június 3-án 19 órától. A vendégek Borsos Erika, filmprogramozási vezető (Budapest Film Zrt.), Szabó Éva Andrea, mozivezető (Belvárosi mozi, Szeged) és Gyenis Ajándok, moziforgalmazó (Mozinet) ügyvezető (Cinego) lesznek. A beszélgetést Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője vezeti.

A beszélgetés témái:

  • A pandémia és a karantén hatása a filmfogyasztási szokásokra,
  • Streaming vagy mozi? A két formátum gyengíti egymást, vagy megfér egymás mellett?
  • Mit kell változtatni a moziknak az újranyitást követően? Kell egyáltalán?
  • A bizalom visszaépítése és a nézőket visszacsábító programok.
  • A beszélgetés élőben zajlik majd az Apolló mozi Facebook-oldalán, amely során bátran kérdezhetnek a nézők a résztvevőktől.

    Az Apolló mozi korábbi online bemutatott filmjei és beszélgetései:

  • Pólik József, rendező – Életem legrosszabb napja
  • Hajdu Szabolcs, rendező – Fehér tenyér
  • Madarász Isti, rendező – Egy szerelem gasztronómiája
  • Herendi Gábor, rendező – Magyar Vándor
  • Szász János, rendező – Witman fiúk
  • Hadházi László, főszereplő – Dumapárbaj
  • Till Attila, rendező – Tiszta szívvel
  • Schwechtje Mihály, rendező – Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
  • Tenki Réka, főszereplő – Szabadság különjárat
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában