“Sem a szurkolók, sem a bíró nem a huszonegyedik század normáinak megfelelően viselkedett” – Kiakadt a szováti mester

Finoman fogalmazva sem voltak megelégedve a játékvezetővel a szovátiak
Finoman fogalmazva sem voltak megelégedve a játékvezetővel a szovátiak - © Illusztráció: AFP
Hajdúszovát – Balogh Ferenc szerint Török Zoltán minden bizonnyal a kevesebb pénz miatt fújt inkorrektül Komádiban.

A megye II. Déli csoportjában a Komádi magabiztos, 7–1-es győzelmet aratott a Hajdúszovát ellen múlt hétvégén, a hatodik fordulóban. Sajnos a mérkőzés nem csupán a hazai alakulat fölényes diadaláról marad emlékezetes. A vendégek mestere, Balogh Ferenc a Hajdú-bihari Naplónak adott értékelésében élesen bírálta a „spori”, Török Zoltán ténykedését, valamint kiemelte, a drukkerek folyamatosan rasszista jelzőkkel illették a futballistáit. Hozzátette, 2012 óta foglalkozik a labdarúgással, ám ilyen dolgokat korábban még nem tapasztalt.

Inkorrekt bíráskodás

– Sem a szurkolók, sem a bíró nem a huszonegyedik század normáinak megfelelően viselkedett – szögezte le a Hajdúszovát vezetőedzője. – Valószínűleg a játékvezetőnek az jelentette a gondot, hogy az ifimeccs elmaradt, így nem az egész fizetését kapta meg. A fiataljainkat szállító busz lerobbant, ezért nem tudtunk kiállni.

A játékosaimat folyamatosan kinevette, semmirevalónak nevezte őket, sőt, volt, akinek az édesanyját is a szájára vette, továbbá erősen vitatható ítéletekkel vétette észre magát. A nézőktől már az első félidőben is kaptunk hideget-meleget, ám a szünet után záporoztak ránk a szidalmak, migránsoknak és cigányoknak titulálták a fiúkat.”

Hétfőn levelet írtam a Magyar Labdarúgó Szövetségnek. Nem bocsánatkérést várok, csupán azt, hogy egyenlő mérce vonatkozzon a csapatokra. Szabályban rögzítették, hat rendezővel kell egy-egy találkozót megrendezni, ám hétvégén csak hárman voltak jelen, ennek ellenére sor került a találkozóra – mutatott rá Balogh Ferenc.

Ingatag lábakon

A szovátiak bajnoki rajtja nem sikerült fényesen, már hat forduló pörgött le a bajnokságból, de még nem tudtak pontot szerezni, az egylet negyven kapott gól mellett kilencszer vette be a riválisok kapuját.

– A védelmünk jelenleg igencsak foghíjas, emiatt a hátsó alakzatban középpályások és csatárok kapnak lehetőséget. Ez több embernek nem tetszik, kisebb perpatvar is kialakult a helyzet miatt. Tartanak még az idénymunkák, így néhány fontos játékosra nem számíthatok. Mivel pénzt nem tudunk adni a srácoknak, nem várhatom el azt, hogy a megélhetésüket kockáztassák a futball miatt. Ha az időjárás rosszabbra fordul, valószínűleg bővül majd a keretünk. Az idénynek azzal a céllal vágtunk neki, hogy a középmezőnyben szeretnénk végezni. Hétvégén a Földest látjuk vendégül, mi minden összecsapásnak úgy vágunk neki, hogy a győzelem lebeg a szemünk előtt, ezen a felfogásunkon most sem változtatunk – zárta mondandóját Balogh Ferenc.

HBN-BÁ


Illusztráció: Matey István
Hajdú-Bihar - Íme a megye II déli bajnokság 6. fordulójának eredményei. Báránd KSE–Debreceni EAC 1–2 (1–1) 150 néző. Vezette: Tatár I. (Katona K.) Báránd: Tóth S. – Török D., Karácsony J. (Török R.), Csóka G., Szabó L., Mester N., Schuller I., Faragó B., Mester L., Erstey Zs., Vígh N. Edző: Sza...








hirdetés