2012.02.12 19:10; Frissítve: 2012.02.12 19:10


Selmeczi: a DK-nek vádaskodás helyett hallgatnia kellene a Malév ügyében

Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) – A Demokratikus Koalíciónak (DK) mélyen hallgatnia kellene a Malév ügyében a “hazug vádaskodások” helyett – ismerteti a Fidesz véleményét a párt szóvivőjének vasárnapi közleménye.

    Selmeczi Gabriella Varju László soraira reagál, amelyekben az ellenzéki politikus arra szólította fel a kormányt, hogy kártalanítsa azokat, akiknek érvényes jegyük volt a Malév járataira. A DK pártigazgatója, arról ír, hogy az Orbán-kormány “felelőtlensége tönkre tette, csődbe vitte a Malévot” és a jelek szerint folytatódik a “károkozás”. 
    Megjegyzi, hogy a kormány 2 milliárd forint értékben  vállalt garanciát azok kárpótlására, akiknek február 4-re, 5-re vagy  6-ra szól a jegye, illetve akik már elutaztak, és február 29-ig tértek  volna haza egy Malév-járattal. Számításai szerint ez a 750 ezer érvényes foglalás mintegy 16 százalékát érinti, a fennmaradó, jóval több mint 600 ezer utas közül pedig a bankkártyával jegyet vásárlókat kárpótolják a pénzintézetek. A többiek “azonban aligha számíthatnak kárpótlásra”. Hozzáteszi azt is, hogy a kárpótlás is csupán a repülőjegyért kifizetett összeg visszatérítésére vonatkozik, holott az Európai Unió szabályai a járattörlések esetére rögzíti az utasok  kártalanításhoz való jogát is.
    Selmeczi Gabriella közleményében úgy fogalmaz, hogy a “Gyurcsány-párt arcátlansága továbbra sem ismer határokat”. A szóvivő kijelenti, hogy “hazug vádaskodások helyett a Malév ügyében mélyen hallgatniuk kellene”, mert az elmúlt két évtized “legelbaltázottabb privatizációjával” ők tették olyan kényszerpályára a nemzeti légitársaságot, amely végül az összeomláshoz vezetett. 
    A politikus kijelenti azt is, hogy emellett a szocialisták százmilliárdos nagyságrendű “aknákat rejtettek el” a budapesti reptér privatizációs szerződéseibe is, “ezért mostani vádaskodásukkal csak saját magukat járatják le”.

-MTI-


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Nyirő József újratemetése – A szervezők továbbra is a temetés megtartására készülnek
Budapest/Csíkszereda, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nyirő József újratemetésének székelyudvarhelyi [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Lukács: nem számolnak atrocitással a vasárnapi szertartáson
Budapest/Székelyudvarhely, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nem számolnak atrocitással vagy bármilyen erőszakkal a [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Pomponlányok fesztiválja
Miskolc - Az ország számos pontjáról érkeztek pomponlány-csapatok Miskolcra, a hétvégére, az I. Magyar [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – elengedték Lukács Csabát
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Öt és fél óra veszteglés után elengedték a korondi rendőrségről [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés