Helyi közélet

2015.04.11. 10:51

Romantikus zenék a Bartók-teremben

Debrecen - Boldog békeidők – ezt a címet viseli a Kodály Filharmonikusok következő koncertje.

Debrecen - Boldog békeidők – ezt a címet viseli a Kodály Filharmonikusok következő koncertje.

Európának ebben szegletében a 19. században sok náció élt egymás mellett Bécs kulturális fennhatósága alatt. Hogyan tükröződik mindez a zenei világunkban? Erre kaphatnak választ, akik a Kodály Filharmonikusok műsorát meghallgatják, április 21-én, este fél 8-tól, a Bartók teremben.

A esten Suppé Könnyűlovasság-nyitánya, Liszt Ferenc II. (A-dúr) zongoraversenye, a száz éve elhunyt Goldmark Károly Sakuntala-nyitánya és Smetana Moldvája hangzik el, Somogyi-Tóth Dániel vezényletével. A koncert zongoraszólistája a Debrecenben már jól ismert Balog József lesz.

Liszt Ferenc 1848-ban került Weimarba udvari karmesternek, és visszavonult a fárasztó koncertezéstől. Ekkor születtek legfontosabb szimfonikus művei is, és itt írta első fontos zongoraversenyeit is. Az A-dúr zongoraverseny komponálását már 1839-ben elkezdte, később elővette, többször átdolgozta, így ebből a zongoraversenyből összesen négy változat létezik. Liszt ezúttal is egytémájú, egyetlen központi gondolatra épülő zenemű megalkotását tűzte ki céljául. A hangulatok változatossága és a mondanivaló sokrétűsége, a formagazdagság azonban ebben a műben is jellemző.

Erre az évre esik Goldmark Károly halálának századik évfordulója, ez remek alkalmat nyújt a sajnálatosan kissé elfeledett szerző újrafelfedezésére is. A Kodály Filharmonikusok műsorán ebben az évadban már másodszor szerepel Goldmark-mű. Most a zeneszerző első nagy sikerét, az 1865-ben bemutatott Sakuntala-nyitányt hallgathatják meg a koncertlátogatók. Goldmark zenéje szerencsés és egyéni ötvözete mindannak, amit a romantikus zene megteremtett. A koncert a Napló-bérlet része.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában