Sármetál szól a Szappanvárosból

A napokban jelent meg a hajdúszoboszlói-debreceni tagokat rejtő Blackhoney zenekar első nagylemeze Karma Saliva címmel
A napokban jelent meg a hajdúszoboszlói-debreceni tagokat rejtő Blackhoney zenekar első nagylemeze Karma Saliva címmel - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen, Hajdúszoboszló – A súlyos metál zenék híveinek nagyszerű élmény lehet a Blackhoney muzsikája.

A napokban jelent meg a hajdúszoboszlói-debreceni tagokat rejtő Blackhoney zenekar első nagylemeze Karma Saliva címmel. A jelenlegi felállással három éve működő csapat 2013-ban adta ki első komolyabb anyagát (Kneel Down kislemez), és már arra is igen szép kritikákat kaptak, ráadásul élőben is egyre nagyobb sikerrel tudták megmutatni magukat olyan bandák, mint a New Orleans-i Crowbar vagy legutóbb a Borlai Gergő dobosfenomén vezette European Mantra előtt.

A dobos Szeifert Ferenc és a basszusgitáros Holecska Gábor egyébként már gyerekkoruk óta ismerik egymást, s közel tíz éve zenélnek együtt (legutóbb a Noisestorm nevű formációban fordultak meg mindketten). A gitáros-énekes Pongor Balázs végül aztán néhány évvel ezelőtt csábította el a duót az akkor még más módon működő Blackhoney-ba, s viszonylag nagy léptekkel indultak meg azon a mocsaras zenei világ által kikövezett úton, amelyről jelenleg is csak egy-egy pillanat erejéig térnek le.

Súlyok és lazább dallamok

A rájuk hatók és kedvenceik között olyan csapatokat említenek, mint a Down, a Deftones, az Alice In Chains, hazai formációk közül pedig az Apey and the Pea, a Neck Sprain, illetve a debreceni Hatred Solution, stílus tekintetében leginkább a sludge, a grunge és a groove metál áll hozzájuk közel. Balázs a név­adást is ezzel magyarázza: a fekete (black) a súlyos témák miatt illik rájuk, amit viszont dallamosabb, „ragadósabb” melódiákkal igyekeznek ellensúlyozni, s ezt jelképezi a méz (honey). Igaz, a Karma Saliva esetében utóbbi kicsit veszített erejéből, s helyét átvették a gyorsabb, időnként thrash-es betétek.

Az átfogó sztorival bíró nagylemez megjelenése után a trió természetesen minél több helyen próbálja bemutatni az albumot, és ahogy korábban, igyekeznek majd külföldön is fellépni.

HBN–VÉZS

Címkék: , , ,







hirdetés