„Sárgulnak” az oszlopfők

Éjjel-nappal őrzik az állványzatot, hogy ne mászhassan fel rá illetéktelenek
Éjjel-nappal őrzik az állványzatot, hogy ne mászhassan fel rá illetéktelenek - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Szokatlan látvány a felállványozott Nagytemplom, de vajon meddig marad így?

A tervek szerint a húsvéti istentiszteletet már a Nagytemplomban tartanák a református hívek, így a belső munkákat legkésőbb addig kell elvégeznie a kivitelezőnek, az állvány azonban csak később, júniusra „tűnhet el” az épület körül – minderről Sándor Márió, az Épkerservice Zrt. létesítményfelelőse beszélt a Naplónak. Megtudtuk azt is, hogy majd csak a torony körül érik el az állványzat lemagasabb, 42 méteres pontját.

Acél mindenütt

– Jelenleg naponta 60-65 ember dolgozik a Nagytemplomon – válaszolta kérdésünkre Sándor Márió, hozzátéve: sokkal körültekintőbben kell eljárniuk egy ilyen műemléképületnél, főleg úgy, hogy a gyülekezeti térben még bent vannak például a padok is. De nemcsak ez állítja kihívások elé a szakembereket…

Hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük a szakembereknek, s hogy miért „sárgulnak” az oszlopfők arról a Napló keddi számában, illetve a www.naplo.hu oldalon olvashatnak!








hirdetés