Sanghaji vendégek az egyetemen

Sanghaji vendégek az egyetemen
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Oktatási, kutatási és kulturális területen fűzné szorosabbra kapcsolatát a Shanghai Polytechnic University és a Debreceni Egyetem. A megállapodást hétfőn írták alá az intézmények vezetői. – Az oktatók és a hallgatók számára is hasznos együttműködést szeretnénk kialakítani a jövőben a Debreceni Egyetemmel – hangsúlyozta Zou Longfei, a mérnökképzésre specializálódott sanghaji egyetemen rektorhelyettese a hétfői találkozón.

A kínai delegáció tagjai azért látogattak el a Debreceni Egyetemre, hogy megismerjék az intézmény oktatási és kutatási profilját, tájékozódjanak a csereprogramokról.

Az ázsiai vendégeknek Bartha Elek oktatási rektorhelyettes képekben és számokban mutatta be az egyetem történetét, sokszínűségét, gazdag képzési kínálatát. Kiemelte, hogy az intézmény népszerű a külföldi hallgatók körében: 101 ország diákjai választották tanulmányaik helyéül a Debreceni Egyetemet, ez a 30 ezres hallgatói közösség 15 százaléka.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

A két intézmény vezetői öt évre szóló memorandumot írtak alá, melyben szándékukat fejezték ki, hogy az egyetemek alaptevékenységéhez kötődő közös programokon túl közelebb hozzák egymáshoz a hallgatókat és oktatókat, ezáltal a két ország kultúráját.

Mindkét fél fontosnak tartja a nemzetközi tapasztalatcserét, ezért reményeik szerint az ázsiai országból egyre több diák érkezik majd Debrecenbe és a magyar hallgatók közül is sokan látogatást tehetnek a sanghaji egyetemen. Célként tűzték ki a közös kutatási tevékenységet, az együtt szervezett tudományos konferenciák, szemináriumok megvalósítását.

A küldöttség tagjait kiemelten érdekelték a Debreceni Egyetem mérnök- és gazdasági képzései. Látogatást tettek többek közt a Műszaki, illetve a Gazdaságtudományi Karon és bepillantást nyertek a Természettudományi és Technológiai Karon folyó munkába.

– unideb.hu –



Sporthírek






hirdetés